Az utóbbi évtizedek során folytatott transzferhatás-vizsgálatok és neurológiai kutatások számos bizonyítékát nyújtják a zeneoktatás sokoldalú személyiségfejlesztő hatásainak. Ezek a kutatási eredmények azonban a közvélemény számára nem kellően ismertek. Hazai motivációkutatások az ének-zene tantárgy súlyos presztízsvesztését igazolják. Az iskolai ének-zene oktatás számos problémával küzd, az alkalmazott módszerek és eszközök, a jelenlegi lehetőségek kevéssé járulnak hozzá ahhoz, hogy a zenei nevelés pozitív hatásai érvényre juthassanak. Az oktatás módszertani eszköztárából hiányoznak a fiatalok számára aktív, örömteli és kihívást jelentő tevékenységek. A 21. századi digitális technológiai eszközök által kínált oktatási lehetőségek szintén kiaknázatlanok. Hiányoznak a használatukhoz kapcsolódó feladatbankok, módszerek, a pedagógusok továbbképzése sem megoldott. Mindezek következtében az általános és középiskolás tanulók ének-zene órák iránti motiválatlansága, érdektelensége jellemző, nem kedvelik az éneklést és az órákon folytatott zenei tevékenységeket. A fiatalok többsége számára pedig a klasszikus zene megközelíthetetlen, és zenei képességeikkel összefüggő énképük is negatív. Tanulmányunkban olyan, elsősorban hazai motivációkutatások, attitűdvizsgálatok, képességvizsgálatok eredményeit ismertetjük, amelyek a helyzetfeltáráshoz járulnak hozzá, valamint az ének-zene órák módszertanának megújulási lehetőségeit is bemutatjuk.

 

 

The transfer effect investigations and neurological research of the last decades provided many proofs for the effect of music education on the development of personality. However, these results have not been popularised and integrated in education so far. Hungarian motivation research has revealed a heavy loss of prestige of music as a school discipline lately. Music education suffers from many problems: methods and tools do not promote the positive effects of music education. Joyful and challenging activities are lacking from the methodology of education.

 

 

 

Az iskolai oktatás módszertani megújulásában fontos szerepe lehet azoknak a 2016-ban kezdődött, négyéves tantárgy-pedagógiai kutatásoknak, amelyek a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával valósulnak meg. Az ének-zene oktatás ezzel komoly lehetőséget kapott, hiszen ezen a területen két kutatócsoport is kutatásokat kezdhet.

 

 

Az ének-zene oktatás legfőbb neuralgikus pontját az órákon tapasztalható általános motiválatlanság jelenti. Flow kérdőív alkalmazásával folytatott vizsgálati eredményeink szerint az irodalom- és a matematikaórákkal való összehasonlításkor a legkevesebb pozitív élmény, a legtöbb szorongás, valamint a legtöbb unalom és apátia az énekórákhoz kapcsolódik (Janurik, 2009). Szintén a belső motiváció alacsony mértékét erősíti meg Józsa Krisztián, Kis Noémi és Huang Su-Ying (2017). Eredményeik szerint az örömteli tanulás legfontosabb belső mozgatóerejét jelentő elsajátítási motiváció a magyar tanulók körében, a taiwani tanulókkal ellentétben, valamennyi iskolai tantárgy esetében csökkent. A legnagyobb visszaesés azonban az ének-zene tanulása kapcsán mutatható ki. Az énekórai tevékenységek egyáltalán nem kedveltek vagy közömbösek a tanulók számára. Az ének-zene oktatás presztízsére jellemző, hogy a diákok az énekórát tartják a legfeleslegesebb és a leghaszontalanabb tantárgynak, a szülők szintén az utolsó helyre, a tanárok pedig az utolsó előtti helyre sorolják. Ilyen körülmények között az ének-zene oktatás legfontosabb céljai ellehetetlenülnek, a fiatalok nem jutnak el a zenei megismerés nyújtotta örömhöz. A klasszikus zene semmilyen mondanivalót nem hordoz számukra: 80 százalékuk iskolán kívül soha nem hallgatja, vagy csak nagyon ritkán, minden harmadik tanuló pedig teljes mértékben elutasítja (Janurik, 2009).

 

 

Rövid áttekintésünk alapján látható, hogy az ének-zene oktatás súlyos problémákkal küzd, módszer- és eszköztárából hiányoznak a diákok számára optimális kihívást jelentő, élményt nyújtó tanulási lehetőségek. Mindezekkel párhuzamosan a tantárgy presztízsvesztése tovább súlyosbítja, szinte ellehetetleníti az ének-zene tanárok munkáját. A Magyar Tudományos Akadémia támogatásának köszönhetően a legfrissebb kutatási eredményeket felhasználva a fentebb vázolt problémák közül több területen is lehetőség nyílik a megújulásra.

A cél a tananyaggal összhangban alkalmazható, olyan játékos feladatok létrehozása, amelyek a hagyományos éneklés és ritmizálás mellett, a Z generáció igényeit figyelembe véve segítik a zenei készségfejlesztést, a zenei befogadást, ismeretelsajátítást, és támogatják a kreativitást. Felső tagozaton a már meglévő, az oktatásban jól használható szoftverek feltérképezése, és a használatukat elősegítő feladatbankok, módszerek kidolgozása a cél. A program során a diákok táblagépeken dolgozhatnak. A ritmikai fejlesztőprogram kialakításának célja pedig, hogy a ritmikai készségek játékos fejlesztésén keresztül a résztvevők a foglalkozások során kreatívan ritmust, zenét rögtönözve éljék át a társas muzsikálás örömét. A program összeállításánál fontos szempont, hogy a feladatok újszerűek, élményt adóak legyenek, együttműködésre, alkotásra késztessenek. A hatásvizsgálatok mind a zenei fejlődésre, mind fontos kognitív készségek fejlődésére kiterjednek.

Mindkét kutatócsoport munkájában jelentős szerepet kap az intrinzik módon motivált, érdeklődésen és kreativitáson alapuló zenei képességfejlesztés, és a ritmussal összefüggő örömteli, aktív tevékenységek. Mindezeknek köszönhetően azt várhatjuk, hogy a programok a jövőben, a gyakorlati alkalmazás során hozzájárulhatnak az ének-zene órák élményszerűbb átéléséhez, az oktatás módszertani és eszközbeli megújulásához.

 

 

A tanulmányban szereplő kutatások az MTA–SZTE Ének-Zene Szakmódszertani Kutatócsoport kutató munkájához kapcsolódnak. A kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémia Tantárgy-pedagógiai Kutatási Programja támogatja.