Az elmúlt két évtized során a neurológiai betegellátó kapacitások Magyarországon jelentősen csökkentek. Az ország neurológiai ellátásában nagyok a regionális különbségek. A hagyományos – kutatói kezdeményezésű – tudományos tevékenység, a PhD-képzés és az MTA doktora fokozatszerzés szinte kizárólag az egyetemi klinikákon zajlik. A kórházakban a gyógyszeripar által kezdeményezett kutatások dominálnak, ebben sokszor hatékonyabban vesznek részt, mint az egyetemi klinikák. A graduális képzésben a neurológia iránti érdeklődés nem kielégítő. A neurológia választása a friss diplomásoknál az egyetemi klinikákon megfelelő, de a kórházi pozíciókra történő jelentkezés – különösen a nagyvárosokon kívül – nem preferált. A rezidensképzés programja országosan egységes, de a tényleges körülményekben nagyok a regionális különbségek. Jellemző a neurológiai szakterületen a túlterheltség, a szakemberhiány. Számottevő az elvándorlás, ez különösen a fiatal és középgenerációt, és a tudományos minősítéssel rendelkezőket érinti. Az elmúlt két évtizedben megfigyelt tendenciák alapján várható a neurológus létszám további csökkenése és az elöregedés. A rendszerben maradásra motiválna a háziorvosi rendszerhez hasonló közfinanszírozott magánellátás bevezetése, a jelenlegi mértékű finanszírozás azonban ehhez nem elegendő.

 

 

Neurological healthcare capacities have considerably decreased in the last two decades in Hungary. There are large regional differences in the volume of neurological services in the country. The traditional – science-initiated – scientific research, PhD training and efforts to obtain the degree of the Doctor of the Hungarian Academy of Sciences almost exclusively occur at university departments. Hospitals are mostly involved in clinical studies initiated by the pharma industry, and in this field some hospitals are more active and efficient than university departments. In gradual medical education the interest for neurology is not overwhelming. When medical graduates apply for residency positions, the application rate is high for positions at university departments, but the interest is not sufficient regarding hospital positions outside the large cities. The program of residency training in neurology is uniform throughout the country, but there are large regional differences in real conditions. Surfeit and lack of human resources are characteristic universally in the field of neurology. Emigration and leaving the field of neurology has been considerable, affecting mainly the young and middle-age generations and those with scientific degree. Based on observed trends in the last two decades we can expect further decrease in the numbers and an increase in the mean age of board certified practicing neurologists. Motivation to stay in the system could be the introduction of publicly financed private practice into the system, however the current level of financing is not sufficient for this purpose.

 

 

 

 

 

A neurológia a központi idegrendszer, a perifériás idegrendszer és a vázizomzat betegségeinek diagnosztikájával és kezelésével foglalkozó szakterület. A be­teg­ellátáson túl a neurológia feladata még a szakterület oktatása a graduális orvosképzésben, a posztgraduális képzés (szakorvosképzés és szakorvosi továbbképzés), valamint a tudományos kutatómunka. A neurológiai ellátás felmérésére 2009-ben és 2012-ben került sor (Bereczki–Ajtay, 2011; Bereczki–Ajtay, 2012; Majláth et al., 2013). A neurológiai betegségek országos terhének elemzése jelenleg folyik (Oberfrank et al., 2018). Közleményünkben kitérünk a neuroló­giai szakellátás szervezeti változásaira (ágyszámok a fekvőbeteg-ellátásban, heti szak­orvosi óraszámok a járóbeteg-ellátásban); a szakorvosokra (a szakorvosok száma, kormegoszlása, terhelése); az utánpótlás helyzetére (elöregedés, elvándorlás, szakorvosképzés); a jelen kihívásaira az ellátásszervezés, a betegellátás, az oktatás és a tudományos munka területein. Összefoglaljuk mind az egyetemi klinikákon, mind a kórházakban előforduló aktuális problémákat. Végül felvetjük a jövő lehetőségeit.

 

 

A neurológiai ellátásban 2007 jelentős év volt, a 3733 neurológiai kórházi ágy 2812-re csökkent, országosan tizenkét neurológiai osztály szűnt meg, négy megyében csak egyetlen kórházi neurológiai osztály maradt. Az ágyszámcsökkenést nem kompenzálta a járóbeteg-ellátás növekedése: a heti neurológiai szakorvosi óraszám a 2004-es 10 025-ről 2009-re 9942-re csökkent.

 

 

Magyarországon 55 neurológiai osztály és 185 neurológiai járóbeteg-ellátó egység működik. 2010-ben az egész országban érvényes működési nyilvántartással 1310 neurológiai szakorvos rendelkezett, a fővárosi (n = 477) és a fővároson kívüli (n = 833) neurológiai szakvizsgával és működési engedéllyel rendelkezők kor­megoszlását az 1. ábra foglalja össze. Elsősorban a fővárosi neurológusok életkori megoszlásán látható a szakma elöregedése.

 

 

A szakorvosi ellátottság az egyetemi városokban általában problémamentes, de jellemző a csökkenő létszámú középgeneráció. Az aktív neurológus szakorvosok számának csökkenése miatti jelentős ellátási nehezítettség néhány éven belül várható. A megyei kórházakban régiónként nagy különbségek vannak, a létszám néhány osztályon kilégítő, viszont van olyan kórház, ahol a helyzet kritikus, például 130 kórházi ágyra (és emellett a szakambulanciák és ügyeletek ellátására) összesen kilenc szakorvos áll rendelkezésre. Nagy a fluktuáció: a távozó szakorvosok (külföldre, illetve jobban fizető vagy kevesebb terheléssel járó hazai pozíciókba), a csökkenő számú középgeneráció és a hiányzó fiatal szakorvosi réteg jelzi, hogy a szakorvosi utánpótlással a közeljövőben gondok lesznek.

 

 

A 21. században a neurológiai szakvizsgát szerzők számát éves bontásban a 2. ábra foglalja össze. Átlagosan évente huszonhárom fő szerez Magyarországon neurológiából szakképesítést. A rezidensek számát a négy orvosegyetem neurológiai klinikáján megfelelőnek látják. A kórházakban a rezidensek száma változó, általában kicsi az érdeklődés a kórházi pozíciókra. Egyes kisebb osztályoknak a szakorvosképzésre csak részleges jogosultságuk van – tehát a szakképzés egy részét a rezidensnek más intézményben kell eltölteni – emiatt a rezidensek az ilyen munkahelyeket nem szívesen választják. Van olyan kórház, ahol már öt éve nincs rezidens. A nagyobb osztályokon elégséges a rezidensi létszám, de átvezénylések történhetnek (például osztályos munka és ügyeleti kötelezettség krónikus osztályra). A létszámproblémák miatt a szakorvosi képzési programok előírásainak betartása (külső képzőhelyeken töltendő gyakorlatok) sok helyen akadályba ütközik.

 

 

Jelentős volt az elmúlt két évtizedben a neurológus szakorvosok külföldre vándorlása. Például 2009-ben huszonkét neurológus kért hivatalos igazolást külföldi munkavállaláshoz, ez a szám megegyezik az évente átlagosan szakvizsgát szerzők számával. Néhány megyében gondot jelent a fiatal szakorvosok hiánya: kilenc megyében (Borsod-Abaúj, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Baranya, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém, Zala) legföljebb egy harmincöt év alatti neurológus szakorvost tartott nyilván a rendszer 2010-ben.

 

 

 

A jelenlegi helyzet felmérésére 2017 végén kérdőívet kaptak a klinikák vezetői és néhány kórházi osztály főorvosa, amely kérdőív a szakorvosi ellátottságra, ennek alakulására, az utánpótlás perspektíváira irányult; a rutin terhelésre, például a havi ügyeletek számára, a rezidensek számának alakulására, a tudományos tevékenység lehetőségeire (kutatási feltételek, kutatási területek, PhD-fokozatok), a fejlődő és problémát jelentő részterületekre, a rutin betegellátás, az oktatás és a tudományos munka gátjaira, és a problémamegoldás lehetőségeire. A négy egyetemi klinika vezetőin túl öt kórház neurológiai osztályáról kaptuk vissza a kérdőíveket.

 

 

 

A megoldás lehetőségeit, illetve lépéseit az egyetemek a következőkben foglalták össze: jelentős díjazásnövelés lesz szükséges; differenciálni kellene a hiányszakmák és a geográfiai helyzet alapján is, valamint szakmán belül feladatarányosan (például első vagy harmadik progresszivitási szintű betegellátás); a jelenleg jelentősen eltérő ügyeleti díjak feladatarányos emelése szükséges országosan egységesen. Segíthetne szolgálati lakás, illetve részmunkaidős pozíciók lehetősége. A hármas követelményrendszer (betegellátás, oktatás, kutatás) megjelenítését a teljes munkaidőn belül deklarálni szükséges, tehát legyen világos és egyértelmű, hogy a teljes munkaidőn belül milyen arányban gyógyít, oktat és kutat a klinikai orvos, és ezt „full-time equivalent” (FTE) egységben egyénre szabottan nevezzék is meg a munkaköri leírásokban. A műszerezettség javítása; a betegellátás finanszírozásának rendezése (mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátásban); a szakdolgozói utánpótlás stabilizálása; ápolási osztályok kialakítása javíthatna a jelenlegi helyzeten.

 

A kórházi osztályok részéről megfogalmazott megoldási javaslatok: fizetésrendezés; szolgálati lakás; az orvoslétszám emelése; a munkakörülmények javítása; a szakmai feltételek javítása (például műszerbeszerzések); egyetemi munkacsoportokhoz történő csatlakozás a tudományos munka iránt érdeklődők számára; a finanszírozás hozzáigazítása a fejlődéshez; a rezidensképzési rendszer korrekciója, a realitásokhoz történő igazítása.

 

 

A 2017-es felmérésben való közreműködésért köszönet illeti a következő klinikaigazgató egyetemi tanárokat és osztályvezető főorvosokat: Csiba László, Oláh László (Debreceni Egyetem, Neurológiai Klinika), Janszky József (Pécsi Tudományegyetem Neurológiai Klinika), Vécsei László (Szegedi Tudományegyetem Neurológiai Klinika), Kerényi Levente (Fejér Megyei Kórház Neurológiai Osztály), Nikl János (Zala Megyei Kórház Neurológiai Osztály), Németh László (Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztály), Diószeghy Péter (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórház Neurológiai Osztály), Valikovics Attila (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Neurológiai Osztály).