Azonban, a publikációk átlagos szerzőszámának növekedése származhat a szerzőségi kritériumok nem következetes alkalmazásából, az egyre gyakoribb ki nem érdemelt szerzőségből is (Logan et al., 2017). Számos tudományos társaság, folyóirat megfogalmazta a szerzőséggel szemben támasztott ajánlásait, követelményeit (Logan et al., 2017). Az egyik leghíresebb, az Orvosi Folyóiratok Szerkesztőinek Nemzetközi Bizottsága által megfogalmazott követelményrendszer, az ún. Vancouveri dokumentum (Logan et al., 2017). Eszerint a szerzőség az alábbi négy kritérium egyidejű teljesítésén alapul: 1. érdemi hozzájárulás a kutatás koncepciójához vagy tervéhez; vagy az adatok gyűjtéséhez, elemzéséhez vagy interpretációjához; 2. a kézirat első változatának megírása vagy a kézirat szellemi tartalmának alapos revíziója; 3. a kézirat megjelenésre elfogadott verziójának végleges jóváhagyása; 4. felelősségvállalás a kutatás minden részletéért, biztosítva a kutatás bármely részletére kiterjedő hitelességet és integritást (ICMJE Recommendations, 2017). E követelményrendszer szerint az érdemi, szellemi hozzájárulás nélkülözhetetlen a szerzőséghez. Kizárólag az adatgyűjtésben való részvétel, a kutatással összefüggő, de nem kreatív feladat végzése, pusztán a kutatási téma és/vagy a kutatócsoport vezetése, a vizsgálathoz támogatás szerzése, vagy csak a kézirat első verziójának megírása, annak javítása, szerkesztése nem meríti ki a szerzőség kritériumait. Számos, a környezettudomány és ökológia terület vezető tudományos folyóirata (például Science, Frontiers in Ecology and Evolution) is elfogadta és alkalmazni kezdte a fenti kritériumrendszert.

A jelenleg általánosan elfogadott tudományos teljesítményt mérő módszer, a publikációk után járó kreditek (tudománymetriai mérőszámok) súlyozatlan, automatikus hozzárendelése a publikáció valamennyi szerzőjéhez szintén hozzájárul a szerzőségi kritériumok nem következetes alkalmazásához, és a sokszerzős közlemények számának és a publikációk átlagos szerzőszámának kirívó növekedéséhez (Lozano, 2013).

Tizenhárom, szupraindividuális biológiával foglalkozó tudományos műhely 26, a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osztályának doktori eljárásra vonatkozó minimális követelményeit teljesítő, negyven év feletti, véletlenszerűen kiválasztott aktív kutatójának összesített impaktfaktora és a kutató impaktfaktorral rendelkező folyóiratban megjelent társszerzős (nem elsőszerzős) tudományos publikációinak aránya közötti szignifikáns pozitív összefüggés (3. ábra; F1,25 = 7,348, p = 0,012, R2 =0,202) azt sejteti, hogy a tudománymetriai mérőszámok (a vizsgált esetben az összesített impaktfaktor) maximalizálásának leghatékonyabb módja, ha minél több publikációban társzerzőként szerepel az adott kutató. Az ökológia területén általánosan elfogadott és bizonyított, hogy az első szerző érdemi hozzájárulása a publikációhoz a legnagyobb, ő fordítja a legtöbb időt és energiát az adott kutatásra (Duffy, 2017; Logan et al., 2017). A társszerzők között viszont a szerzőségi követelményeket nem teljesítő kutatók is megjelennek. Egy vizsgálat szerint a hét- vagy többszerzős ökológiai publikációk legalább egy érdemtelenül nevesített társszerzőt tartalmaztak, és a szerzőségi kritériumok nem teljesítése gyakoribb volt a többszerzős cikkekben (Logan et al., 2017). A kutatás szerint a ki nem érdemelt szerzőség leggyakoribb esetei az ajándékként, honoráriumként adott szerzőség (guest/gift/honorary authorship), amikor például az adott kutató csak az adatgyűjtésben vett részt, vagy csak a kutatás elvégzéséhez szerzett támogatást, vagy csak a kézirat stilisztikai, nyelvtani javítását végezte, vagy a kutatást végzők felettese, vezetője volt (kutatócsoport-vezető, intézetvezető, doktori iskola vezetője, tanszékvezető, témavezető stb.; ún. enforced authorship), anélkül, hogy érdemi szellemi hozzájárulása lett volna a publikációhoz, és teljesítette volna az összes szerzőségi követelményt (Logan et al., 2017).

A publikációk után járó kreditek szerzői hozzájáruláson alapuló elosztására kidolgozott módszer adott, és négy alapesetet különböztet meg (Tscharntke et al., 2007): 1. a szerzői sorrend határozza meg a publikáció után járó kredit elosztását, 2. a szerzők egyenlő mértékben járultak hozzá a publikációhoz, így egyenlő mértékben részesednek a kreditből, 3. az első és az utolsó szerző hangsúlyozása, 4. a százalékosan megadott szerzői hozzájárulás szerint történik a kredit elosztása. A módszerrel kezelhetők azok az esetek is, amikor kettő vagy több szerző azonos mértékben járult hozzá a publikációhoz, vagy amikor az első szerzőn kívül a kapcsolattartó szerző, illetve egy kitüntetett szerző hozzájárulását szeretnék hangsúlyozni. Azonban a kreditelosztás módját mindig egyértelműen jelölni kell a köszönetnyilvánításban (Tscharntke et al., 2007). Ezt a módszert a publikáció után járó impaktfaktor szerzők közötti elosztására dolgozták ki, de használható egyéb tudománymetriai mérőszámok (publikációk száma, D1-es vagy Q1-es publikációk száma, független idézetek száma) esetén is. Sőt, napjainkban már létezik egy olyan kifinomult módszer is, amely segítségével a fenti tudománymetriai mérőszámokon kívül a h-index értéke is súlyozható a szerzői hozzájárulás mértékével (Vavryčuk, 2018). A szerzői hozzájárulás százalékos értéke a Magyar Tudományos Művek Tárában rögzíthető lenne, hiszen a korábbi verzióban erre lehetőség volt, így a szerzői hozzájárulással súlyozott tudománymetriai mérőszámok könnyen számolhatók lennének. Azaz, a szerzői hozzájárulás mértékét figyelembe vevő tudományos teljesítményértékelés eszköztára rendelkezésre áll, csak az eddigi szemlélet megváltoztatására van szükség.

A szemléletváltással, a tudományos teljesítmény értékelésekor a szerzői hozzájárulás mértékének figyelembevételével automatikusan megakadályozható a szerzőségi kritériumok be nem tartásából adódó indokolatlan szerzőszám-felduzzasztás, hiszen a publikációk érdemi szerzői ellenérdekeltek lesznek a szerzőszám növekedésében (Vavryčuk, 2018). A szemléletváltással a tudományos teljesítmény reálisabb megítélése és a tárgyilagos összehasonlítás is megvalósítható, eltüntethető a különböző kooperációs jellemzőkkel rendelkező kutatók tudományos minősítésében jelenleg fennálló aránytalanság is (Vavryčuk, 2018). A paradigmaváltáshoz a legfontosabb a kutatók szerzőségi kritériumokkal kapcsolatos szemléletbeli változása, valamint az oktatás, a fiatal kutatók figyelmének felhívása a helyes publikációs gyakorlatra, etikára. Szemléletváltásra van szükség a pályázatok, a tudományos minősítési eljárások és a tudományos fokozatok vagy címek megszerzésére irányuló eljárások során is, hiszen ezek gyakran az első és utolsó szerzőséget, illetve a levelező szerzőséget kezelik csak kitüntetetten (például: Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatai, Magyar Tudományos Akadémia Kutatóközpontjainak tudományos minősítési szabályzatai, az MTA doktora tudományos cím követelményrendszerét meghatározó szabályzatok).

Azonban a publikáció szerzőinek az alapvető és elidegeníthetetlen joga a hangsúlyos, kitüntetett szerzői szerepek, a szerzői hozzájárulásuk mértékének a meghatározása. Ezt a jogot és a meghatározott hozzájárulás mértékét a tudományos élet valamennyi szereplőjének (kutatók, pályázati és minősítési döntéshozók) tiszteletben kell tartania és el kell fogadnia, azt nem írhatják felül. A javasolt, új szemléletű, a szerzői hozzájárulást figyelembe vevő tudományos teljesítményértékelési módszer életbe léptetése elengedhetetlen a modern, ismeretalapú kutatás erkölcsi értékeinek, normáinak és a kutatói társadalom felelősségének megőrzéséhez. Ebben kulcsszerepe van a magyar tudományt képviselő Magyar Tudományos Akadémiának. Csak bizakodhatunk, hogy a vázolt rendszer bevezetésében, megvalósításában meghatározó szerepet betöltők támogatni fogják a változtatásokat.