A társadalmi innováció fogalma – bár nem újdonság – mégis csak az utóbbi évtizedben került a kutatók érdeklődésének középpontjába. A fogalom maga többféle értelmezésre, megközelítésre ad lehetőséget (Edwards-Schachter–Wallace, 2017; Kocziszky et al., 2017). A magunk részéről társadalmi innovációnak tekintjük azokat a kezdeményezéseket, amelyek elősegítik a közösség életminőségének és életkilátásainak javítását. Ilyen értelemben társadalmi innováció lehet technológia- vagy nem technológiaalapú, lehet üzleti vagy társadalmi célú, a lényege, hogy egy társadalmi problémára adjon megoldást úgy, hogy képes összességében növelni a közösség jólétét és jóllétét.

 

 

Ahogy az idősödés komplex mutatóiból kiderül, az aktív öregkor egyik legfontosabb dimenziója a munkában aktívan eltöltött évek száma. Sok nyugdíjas korú ember még nagyon is tevékeny, és ha nincs lehetősége a családban, környezetében hasznosítani aktivitását, akkor szívesen maradna még a munkaerőpiacon. Ez a lehetőség sokaknak nemcsak belső szükséglet, hanem a lecsúszástól, elszegényedéstől való félelemből eredő külső kényszer. A társadalomnak tehát meg kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a nyugdíjas korúak munkavállalását, és számukra kialakított feltételekkel biztosítják a nyugdíjas work-life balance megteremtését. Míg az aktív, munkaképes korú emberek számára ez a kifejezés mindennapossá és elfogadottá vált, ugyanilyen módon kellene az idősek számára is kialakítani a munka-magánélet egyensúlyát lehetővé tévő munkahelyi körülményeket. Ahogy a családos nőknél fontos a részmunkaidő és a rugalmas, otthonról végezhető munka, éppen úgy az idősek számára is fontos szerepe lehetne ezen nem hagyományos foglalkoztatási lehetőségek megjelenésének. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy ezek az intézkedések a komplex mutatók egy másik területén is jelentős javulást hozhatnak, ez pedig az idősek anyagi biztonsága és fizikai életfeltételeik javítása.

 

 

Itt kell megemlíteni annak a fontosságát, hogy az idős emberek akkor is, ha már nem szeretnének a munkaerőpiacon maradni, szívesen vennének részt társasági tevékenységben vagy akár önkéntes munkában. Fontos feladat lenne olyan társadalmi innovációk kialakítása, amelyek biztosítani tudják a szűk kapcsolatrendszerrel rendelkező és a modern technika adta kommunikációs lehetőségektől elzárt idősek számára a társadalomba való „visszatérést”, azaz megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel segíteni tudják azt az érzést, hogy hasznos tagjai a társadalomnak, és egyben örömteli elfoglaltságot biztosítani számukra. Az idősek kapcsolati hálójának leépülése a kor előrehaladtával egyre jelentősebb. Fontos olyan lehetőségek biztosítása, amelyekkel ezt fenntarthatják, vagy akár újabb kapcsolatokat alakíthatnak ki. Ennek a szervezése nemcsak a helyi állami/önkormányzati szervezetek feladata, de a helyi közösségek feladata is. Az idősek számára a vallás például fontos színtér, így a vallási élmények, mint a zarándoklatok szervezése jelentős eseménnyé válhat (Mitev et al., 2015).

 

 

A társadalom számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy az egészségügyi ellátó rendszer hogyan alakítható át úgy, hogy képes legyen az egyre növekvő időskorú népesség igényeit ellátni. A jelenlegi egészségügyi rendszerek elsősorban az akut betegségek ellátására alkalmasak, és kevéssé fókuszálnak a krónikus betegségek és betegek ellátására. Ahogy azonban növekszik az idős, várhatóan egészségügyi problémákkal élő emberek száma, az ellátó rendszert ennek megfelelően át kell alakítani. Sajnos a magyarországi egészségügyi adatok fényében, ez Magyarország számára még súlyosabb problémát fog jelenteni az elkövetkező években, hiszen relatíve hosszú a betegen eltöltött évek száma, így egyre növekvő számú ellátandó kerül az egészségügyi rendszerbe. Innovatív megközelítést igényel tehát a probléma megoldása, és olyan, több rendszeren átívelő megoldásokat, amelyek ismét csak komplex megközelítést igényelnek. Szükséges maguknak az ellátó intézményeknek az újragondolása (hosszabb kezelésekre, életvégi ellátásokra alkalmas intézmények, idősotthonok kialakítása), szükséges az ellátást biztosító személyzet (orvosok, ápolók, gondozók) megfelelő képzése és feladatkörük újragondolása, szükséges a finanszírozó rendszer átalakítása (biztosítások, állami ellátások körének kijelölése), illetve a magánegészségügy helyének, szerepének meghatározása a rendszerben.

 

 

Az élethosszig tartó tanulás koncepciója, habár nevéből eredően az élet végéig kellene hogy tartson, sok esetben mégsem terjed ki az időskorúakra. Még azokban az országokban is, ahol ez a koncepció széles körben elfogadott, leggyakrabban a felnőtt lakosság folyamatos továbbképzésére gondolnak, és nem foglalkoznak az időskorúak számára kialakított oktatási lehetőségekkel. Az időskorúak számára biztosított tanulási lehetőség több területen is segítheti életüket (Bencsik–Trunkos, 2010). Egyrészt segíthet megismerni az idős korral járó élettani folyamatokat, így könnyebbé teheti az adaptálódást az új életszakaszhoz. Másrészt segítheti az alkalmazkodást a gyorsan változó környezethez, különösen a technológiai újdonságok esetében. Harmadrészt – különösen Magyarországon, ahol az idősek alacsonyabb iskolázottsággal rendelkeznek – segíthet pótolni a vágyott, de elmaradt tanulási lehetőséget. Mindezeken kívül a tanulás számukra is a szabadidő hasznos eltöltését jelentheti, ami egyben biztosítja mentális egészségüket, és interperszonális kapcsolataik fenntartását, fejlesztését (Deutsch, 2015). Innovatív megoldások és az oktatási rendszer egészének újragondolása segíthetik e hiányosság kezelését. Ilyenek lehetnek az U3A (University of Third Age) típusú kezdeményezések, mint amilyen például Magyarországon az Eötvös Loránd Tudományegyetem által 2012-ben indított és azóta is rendszeresen előadásokat tartó Harmadik Kor Egyeteme, amely önkéntesek segítségével kifejezetten az időskorúak számára nyújt önképzési lehetőséget.

A társadalmi innováció alatt sok esetben kizárólagosan a nonprofit (tehát társadalmi célú), nem technológiaalapú (tehát szociális, társadalmi rendszerben megjelenő) újításokat értik (Edwards-Schachter–Wallace, 2017). Felfogásunkban a társadalmi innováció ennél sokrétűbb, komplexebb fogalom, és az előző részben meghatározott definíció alapján minden olyan újítás, amely a társadalom egy – legtöbbször hátrányos helyzetű – csoportjának életminőségét, lehetőségeit, jóllétét javítja, társadalmi innovációnak tekinthető. Ebben az értelemben a technológiai innovációk fontos szegletét adják a társadalmi innovációknak, amennyiben képesek az összjólétet és jóllétet javítani. Habár a technológia természetesen nem tud minden felsorolt problémára megoldást adni, mégis, a már meglévő és a jövőben várható technológiai újítások az idősek fent megfogalmazott, nagyon sok problémájára tudnak az életminőséget javító megoldásokat adni.

 

 

Az infokommunikációs újdonságok alkalmazása mára Magyarországon is elterjedt az időskorúak körében, és jelentős segítséget adhat számukra a társadalmi kapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

 

 

Az okostechnológiák lehetővé teszik az idős emberek távoli ellátását (smart home megoldások), a rendszeres orvosi felügyeletet, illetve annak a felügyeletét, hogy megfelelően bevették-e gyógyszereiket, vagy elvégezték-e napi szükséges rutinjai­kat (Demiris et al., 2004). Az MIT AgeLab kutatóközpontja például kifejlesztett egy olyan eszközt (e-Home for Seniors), amely tartalmaz egy hardver és egy szoftver részt. A szoftver segítségével az eszköz használója időzítheti az orvosságok bevételét, erre kérhet figyelmeztető jelzést, nyomon követheti ő is és családja is a gyógyszerek és kezelések végrehajtását, segíti a családdal való kapcsolattartást, videokonferencia lehetőséget biztosít. A hardver eszköz tartalmaz egy RFID-t és egy mérleget, amely a gyógyszerek mennyiségét ellenőrzi (és ezáltal rögzíti a bevételüket). A technológia továbbfejleszthető akár a fizikai egészségügyi adatok automatikus rögzítésével (vérnyomás, vércukorszint) és orvossal való megosztásával, akár a kifogyott gyógyszerek automatikus utánrendelési funkciójával.

Cikkünkben összefoglaltuk azokat a folyamatokat, amelyek meghatározzák az idősek helyzetét egy olyan társadalomban, amely alapvetően öregszik, így egyre jelentősebb kérdéssé válik, hogy hogyan lehet megőrizni az idős emberek jólétét és jóllétét hosszú távon. Ez a kérdés nemcsak az idős emberek számára fontos, hanem össztársadalmi szempontból is jelentősége van.

Jelen kutatás az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosítójú „Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek” című projekt keretében jött létre.