A szaknyelvkutatás vizsgálati módszereire jellemző, hogy kontrasztív (összehasonlító) eljáráson alapulnak, és általában a köznyelv és a vizsgált nyelvváltozattípus jellemzőit vetik össze egymással. Az etalon szerepét a köznyelv tölti be, vagyis a köznyelvi változathoz viszonyítják, azzal mérik össze a másik (szaknyelvi, csoportnyelvi) változatot.

A szociolingvisztikában, és általában a nyelvészetben, a szaknyelvek lexikai állományát szakszókincsnek (vagy szakszókészletnek) nevezik. Terminusnak gyakran a szakszavakat hívják (tehát szinonimaként használják a két szót); másutt pedig, leszűkítve a fogalmat, azokat a speciális szakszavakat nevezik terminusnak, amelyek csak egyetlen szaknyelvben használatosak. Amikor a terminust egyszerűen szakszónak tekintik, és azt vizsgálják, hogy melyik nyelvváltozattípusból melyik nyelvváltozattípusba került át, honnan hova vándorolt, olyankor szokás terminologizációról (köznyelvi szó szakszóvá válik) és determinologizációról (szakszó köznyelvi szóvá válik) írni.

A terminológia szintén a szakszókinccsel (egy vagy több nyelv szakszókészletével) foglalkozik. A terminológiai vizsgálatok onomasziológiai kiindulásúak (fogalomalapúak, fogalomközpontúak), de nem a nyelvváltozatot használó társadalmi csoport jellemzői alapján közelítenek a szaknyelvekhez, hanem fogalmi, jelentéstani, rendszertani szempontból. A terminológia kiindulása abból a szempontból kommunikációs alapú, hogy a nyelvet olyan kommunikációs rendszernek tekinti, amelynek feladata a fogalmakban absztrahált ismeretek közvetítése. Ezért a fogalmat, valamint a fogalom és a jelölő viszonyát, a jelentést állítják a kérdéskör középpontjába. A terminológiai vizsgálatokban fontos a rendszeralapú vizsgálat: minden fogalom valamilyen fogalomrendszerben létezik, az egyedi fogalmak leírása csak a teljes rendszer ismeretében, illetve figyelembevételével lehetséges – ugyanígy az egyes fogalmakat jelölő terminusok megadása és leírása csak a fogalmi és a terminológiai rendszer segítségével oldható meg. Ezért egy-egy terminológiai rendszer használatához és/vagy leírásához adott (szakmai) ismeretek birtoklására is szükség van. Ez következik abból, hogy a terminussal jelölt fogalom a dologi ismeretekből absztrakcióval alakult ki, úgy, hogy az absztrakciós folyamat során a közös jegyek kerültek kiemelésre, az egyedi jegyek viszont a fogalom egymást követő szintjein fokozatosan elmaradtak. A terminológiai és a fogalmi rendszer pontos elkülönítését és leírását az ontoterminológiának nevezett irányzat fejlesztette magas szintre (Roche et al., 2009).

A terminológiában a terminológiai munkák szükségességét általában a szakmai kommunikáció megkönnyítésével indokolják, a terminust pedig pragmatikai-kommunikatív egységnek, jelentésegységnek, ismeretalakzatnak tekintik. Morfológiailag olyan, heterogén összetételű elemeket nevezünk terminusnak, amelyek pragmatikailag hasonló funkciót töltenek be a szakmai kommunikáció­ban.

Egyes tudományágak és szakmák fogalmi rendszere nagyobbrészt nemzetközinek tekinthető, ennek megfelelően alakult ki a terminológiai struktúrájuk is (például: természettudományok, a matematika egyes részei). Más szakterületek, mint például a jog vagy a közigazgatás fogalmi és terminológiai rendszere országhatárokkal behatárolt, országos szintű. Vannak olyan szakterületek, amelyek fogalmi rendszere nem tisztázott teljesen, és a terminológiai rendszerük nem vagy csak részben épült ki. A terminológiai munkák fő feladata a fogalmi és terminológiai rendszerek leírása, a fogalmak jellemzőinek megadása (általában jelentésmegadás definíció segítségével, és a jelentésviszonyok leírása egy adott doménen belül), valamint a terminusok nyelvi és pragmatikai jellemzőinek megállapítása és lejegyzése. Főszerepet kapnak tehát a terminológiai munkában a denotátumok, és másodlagossá válnak a nyelvi jelek. Ebben a vonatkozásban a terminológia szoros kapcsolatot mutat a számítógépes ontológiával, amely a fogalmakat szintén kapcsolatrendszereikben értelmezi, és feladatának tekinti a kapcsolatokra vonatkozó azon információk megadását, amelyekbe az ontológiai rendezés meghatározott szabályai szerint azok tartoznak.

A terminológiának többféle ága keletkezett, és ennek megfelelően többféle megközelítés és módszer létezik, például a Wüster-féle hagyományos (a szabványosításhoz közel álló) terminológiatan (Wüster, 1979), a Cabré-féle fordításorientált terminológiai harmonizáció (Cabré, 1998), a 2000-es évek jelentős irányzata, a szociokognitív terminológia (Temmerman, 2000), valamint az ontoterminológia (Roche et al., 2009).

A köznyelvi szókincs lejegyzését, összegyűjtését a köznyelvi (általános nyelvi) szótárakban találjuk, ezzel a lexikográfia foglalkozik. A speciális nyelvi szókincs gyűjteményeit szakszótárakban, terminológiai szótárakban és terminológiai adatbázisokban találjuk, ezzel a szaklexikográfia és a terminológia foglalkozik. Kicsit leegyszerűsítve: a lexikográfia azt keresi, mi a szóalakhoz kapcsolódó jelentés (vagyis célja a címszó leírása, különféle nyelvtani és jelentéssel kapcsolatos információk megadása); a terminológia pedig azt keresi, hogy a fogalom micsoda (milyen főbb jellemzői vannak, a jelentését és más terminusokhoz való viszonyát hogyan lehet megfelelően megadni, vagyis cél a denotátumok leírása), és hogy milyen megnevezések kapcsolódnak hozzá (amelyek segítségével a szövegekben megtalálhatóvá válik).

A műszaki szabványosításban fontos az, hogy először a fogalmakat szabványosítsák, ezt pedig úgy lehet megtenni, ha definiálják őket. Így lehet egyben nyelvfüggetlenné is tenni fogalmi rendszereket: ha a definíció minden egyes nyelvben érvényes, akkor a hozzá rendelt szóalak csak „puszta cédula”, amely a fogalom egyértelmű jelölésére szolgál. Ha egy adott tárgykör minden fogalmát szabványosítanák, a fogalmak monoszémek lennének, és nem létezne szinonímia, akkor az így megírt szövegek könnyen fordíthatók lennének. A műszaki szabványosításban erre törekednek (hagyományosan ezt a normatív típusú terminológiatant kötjük Eugen Wüster [1979] nevéhez), de a valós nyelvhasználat nem így működik. Azért is lényeges ezt hangsúlyozni, mert él még az a téves elképzelés, hogy szakszövegeket azért „könnyű” fordítani, mert „egy az egyben” megfeleltetésekkel adhatók meg a terminusok a különböző nyelveken. Holott a valóságban a szakszövegekben előforduló terminusok fordítása az N:N (sok a sokhoz) relációval írható le a leghatékonyabban (lásd például Demeczky, 2008).

Az anyanyelvünk meghatározza az identitásunkat, és egyben a kommunikáció és a megismerés eszköze is. Az anyanyelv használatához való joggal viszont csak akkor tud egy közösség megfelelően élni, ha adottak bizonyos háttérfeltételek, ezek egyike, hogy létezzen pontos, szabatos, ellenőrzött terminológia az adott nyelven. A terminológia létrehozásának személyi feltétele, hogy nyelvészek és az egyes szakterületeken és tudományterületeken dolgozó szakemberek közösen, összehangoltan dolgozzanak. A dologi feltételek között pedig meg kell említeni a kiépült intézményi hátteret, a szükséges eszközöket, és a folyamat időigényessége miatt jelentős anyagi ráfordítást. Természetesen azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az adott nyelv beszélői számának is el kell érni egy adott küszöbértéket ahhoz, hogy érdemes legyen a terminológiát létrehozni vagy tovább építeni. Ezek az erőfeszítések csak akkor hozzák meg az elvárt eredményt, ha az így kiépített terminológia széleskörűen hozzáférhetővé is válik, azaz az ellenőrzött terminológiai adatokat nyilvános adatbázisokban és ingyenes online terminológiai szótárakban teszik közzé.

Bár számos egyéni és intézményi kezdeményezés keretében folyik terminológiai tervezés, fejlesztés a magyar nyelvterületen (elsősorban korpusztervezés és korpuszfejlesztés) – mégis, hiányzik az érdekelt területekre kiterjedő, tudományos igénnyel szervezett és összehangolt magyar terminológiastratégia (lásd részletesen Fóris, 2017). Annak érdekében, hogy elinduljon a magyar terminológiastratégia megtervezése, összehangolása, 2018. március 9-én Terminológia­stratégiai kihívások a magyar nyelvterületen címmel tartottunk vitaindító konferenciát (megjelenés: Fóris–Bölcskei, 2018).

Természetesen nem tudtam itt minden részletre és intézményre tekintettel lenni, sok minden és sok mindenki kimaradt a felsorolásból: a magyar és külföldi egyetemek magyar nyelvi tanszékein folyó, illetve a fordítóképzésekben oktató-kutató kollégák kutatásai, eredményei, a lektorátusok, nyelvi intézetek; a különböző szakmák és szakmai szervezetek (például: Magyar Szabványügyi Testület, Mérnöki Kamara) magyar nyelvi útmutatói, az általuk készített szótárak stb.

Vannak továbbá olyan folyóiratok, amelyek sokat tettek a magyar szaknyelvek megújulásáért, a magyar szaknyelvi kutatások eredményeinek közléséért: ide sorolhatjuk a magyar nyelven megjelenő nyelvészeti és alkalmazott nyelvészeti folyóiratok többségét (például: Alkalmazott Nyelvtudomány, Magyar Nyelvőr, Magyar Nyelv, Magyar Orvosi Nyelv, Magyar Terminológia).

Az mindenesetre világosan látszik, hogy ez a szerteágazó, sokféle területet lefedő intézményrendszer alkalmas lehet a munkálatok koordinálására és az eredmények közzétételére. Az egyes intézmények keresik az együttműködés lehetőségét, számos esetben jól működő kooperáció van közöttük, és nagyon jó eredményeket mutatnak fel együtt. Ellentmondásos azonban, hogy átfedések vannak az egyes intézetek céljai, feladatai között. Az egyetemek, kutatóintézetek számos tudományos eredménnyel, publikációval járulnak és járultak hozzá a terminológiai kutatásokhoz. Az egyesületek, tanácsok (többé-kevésbé) biztosítják a kutatók, ipari és gazdasági szakemberek rendszeres kommunikációját. A MANYSI pedig segíthet e kialakult hálózat eredményeinek a közvetítésében, szintetizálásában a kormány, a politika számára.

A mai világban a terminológiai adatbázisok nélkülözhetetlenek, fontos szerepet játszanak többek között a fordítási munkafolyamat előkészítésében és a fordítás ellenőrzésében is. A fordítókat segítő számos eszközt összefoglaló néven CAT-eszközökként emlegetik (például fordítómemóriát tartalmazó eszközök, terminológiakezelők, korpuszelemzők, szótárak, kiadványszerkesztő programok), illetve ezeknek azt a fajtáját, amely fordítómemóriát tartalmaz, fordítási környezetnek hívják (részei például a fordítómemória, a terminológiakezelő, a szövegpárhuzamosító).

A terminusok szövegbeli szerepét felhasználva, többféle módszer alapján működnek a terminuskivonatoló szoftverek, többek között a szövegbeli gyakoriság és/vagy az ortográfiai szavak együttes előfordulása alapján rendezik sorba a szövegben előforduló lexikai egységeket, vagy más szövegbeli jellemzőket (például definiáló formák) vesznek figyelembe kigyűjtésük során. Bármelyik típusú szoftvert használja is azonban valaki, az eredmény mindig terminusjelöltek megtalálása; a valódi terminusok összegyűjtése, kiválasztása pedig minden esetben emberi tudást és munkát igényel.

A fordítóirodák éveken keresztül fordítanak ugyanabban a témában megrendelőknek úgy, hogy egyszerre, egy időben több fordító dolgozik ugyanazon az anyagon. Egyrészről tehát magánál az irodánál újabb és újabb dokumentumokat fordítanak ugyanabban a témában (például az Európai Uniós intézmények jogszabályai, melyeket minden egyes átdolgozás után újra kell[ene] fordítani a hivatalos nyelvekre, vagy például autóipari cégeknél egy új modell megjelenésekor a használati utasítások, műszerkönyvek fordításai); másrészről több ezer oldalas fordítások rövid határidőre történő elkészítésekor ez a leghatékonyabb és leg­gyorsabb megoldás. Ilyenkor a szövegek koherenciája, terminológiai egységessége csak úgy tartható fenn, ha már előre szabályozzák a terminushasználatot úgy, hogy maga a fordítóiroda gondoskodik a terminológiai adatbázis elkészítéséről. Ma már számos fordítástámogató rendszer (fordítási környezet) létezik, melyek általában két alapvető részből állnak: fordítási memóriából (angolul translation memory, TM) és terminológiai adatbázisból (angolul terminology database, TD). A vásárló csak a keretrendszert kapja meg, a nyelvi adatokat (szövegeket, terminusokat) neki kell a rendszerbe feltölteni. A terminológiai adatbázis elkészítése, használata és naprakészen tartása egyúttal a minőségbiztosítás alapja is a fordítási munkafolyamatban.

A terminológiát egyértelműen online, nyilvánosan hozzáférhető rendszerekben érdemes gyűjteni és közzétenni. A terminológiai adatbázisok között tartalmuk és szerkezetük alapján többféle változat is létezik, de sajnálatos módon kevés adatbázis tartalmaz magyar nyelvű adatokat. Ezek közül mindenképpen megemlítendők: az Igazságügyi Minisztérium gondozásában lévő Termin, az Európai Intézményközi Terminológiai Adatbázis (IATE), az EUROTERMBANK, a SAPTerm, a DictionELI Lézerterminológiai szótár (lásd Fóris, 2018); továbbá az OFFI Zrt. által gondozott jogi és közigazgatási terminológiai adatbázis (IUSTerm) és a LEG Zrt. autóipari fordítói terminológiai adatbázisa (utóbbi kettő nem nyilvános).

Az online terminológiai adatbázisok céljuktól függően készülhetnek leíró vagy előíró jelleggel, ezáltal előmozdítva a nyelv- és terminológiapolitika által meghatározott stratégiákat.

A nyilvános terminológiai adatbázisok készítéséhez anyagi fedezet és képzett terminológusok szükségesek. Csak bízni lehet abban, hogy a megfelelő anyagi fedezetet elő lehet teremteni a munkákra; a terminológusképzés újraindítása pedig reménytelivé teszi, hogy lesz elegendő képzett terminológus az adatbázisok terminológiai adatokkal való feltöltésére (Fóris, 2017).

Egy másik lehetőség volna egy terminológiai kutatócsoport létrehozása az MTA Nyelvtudományi Intézetén belül, vagy pedig egy külön terminológiai központé. Ahogy azt a 3. pontban írtam már, az intézeten belül jelenleg nincs kifejezetten a terminológiával foglalkozó osztály vagy csoport. Értékes eredményeket hozhatna az egyes szaknyelvek állapotára vonatkozó tanulmányok összegyűjtése és kiértékelése; terminológiastratégia elkészítése, stratégiai területek meghatározása (tudományos igénnyel, deskriptív szemléletben); terminológiai adatbázisok felületének, adatmezőinek, szerkezetének kialakítása, ingyenes felület biztosítása az egyes szakterületek számára, amelynek segítségével saját terminológiai szótáraikat feltölthetnék adatokkal. A kutatócsoport szakmai segítséget, tanácsokat stb. biztosíthatna mindehhez. Nagyobb lélegzetű feladat lehetne terminológiai adatbázis(ok) készítése, szaknyelvi korpuszok létrehozása és ezek alapján a nyelvi adatok feldolgozása és közzététele (a Nyelvtechnológiai Kutatócsoporttal együttműködve). Felmerült az is, hogy elindulhatna egy Magyar Szaknyelvi Terminológia projekt, ennek keretében pedig egy nagy magyar terminológiai adatbázis építése.

Természetesen ezek a feladatok más intézményi keretben is megvalósíthatók, de mindenképpen szükségesnek látszik a megfelelő nyelvtechnológiai háttér biztosítása.

A számítógépes nyelvészettel foglalkozó kollégáktól másfajta kételyek és javaslatok érkeznek. Mi értelme van ennek az aprólékos adatgyűjtésnek, amit a terminológusok csinálnak? Ők számítógépes nyelvészeti módszerekkel gyorsan „összegereblyéznek nekünk” több ezer, több millió szót, és akkor mi válogathatunk azok közül. A terminuskivonatolás régóta létező dolog, de sajnos nem tökéletes. Van, amire alkalmas (például tolmácsok számára kulcsszavak kigyűjtése egy több ezer oldalas anyagból). Emberi munka nélkül terminológiai adatbázis készítésére viszont sajnos nem alkalmas, egyrészről azért, mert a terminológiában nagyon fontos, hogy szakmailag megbízható, hiteles forrásokból származó adatokat gyűjtsünk össze és tegyünk közzé, másrészről azért, mert a terminusokat a tartalmuk alapján különítjük el, jelenleg pedig a szemantikai elemzés még nem elég fejlett ehhez, morfológiai alapon pedig nem tudjuk őket kiválogatni. Tudjuk, hogy a számítógépes nyelvészetnek megvannak a megfelelő eszközei arra, hogy meglevő szótárakat, adatbázisokat akár sok nyelven összekapcsoljanak egymással. A gond mindig ugyanaz: hogy nem állnak rendelkezésünkre a részletes, pontos, naprakész terminológiai adatok. (Ezt nagyon jól lehetett tesztelni például az EuroTermBank projekt keretében, ahol a tesztelés során derült ki, hogy a számítógépes nyelvészeti eszközök kiválóak, az adatok azonban hiányosak.) Talán a legjobban az élővilág kategorizációjához hasonlíthatnánk ezt a folyamatot: minden egyes állatot, növényt kézbe kell venni, és le kell írni a tulajdonságaikat egy adott rendszer szerint úgy, hogy az a leírás az adott rendszerbe beilleszthető legyen; csak megbízható adatokból építhető fel egy rendszer és egy vagy több adatbázis. És pontosan tudnunk kell, milyen források alapján dolgozunk, és az adatbázisokban pontosan jelölnünk kell az adatok forrását – ebből következik az, hogy az adatbázis megbízható lesz, az adatok pedig ellenőrizhetők. A korpusznyelvészetben azért dolgoznak olyan nagy mennyiségű adattal (például az MNSZ, a Magyar Nemzeti Szövegtár első verziója milliós, a most készülő második verziója milliárdnyi szövegszót tartalmaz), mert statisztikailag megbízhatóbbak lesznek az eredmények. Nagyszerű volna egy szaknyelvi szövegtár létrehozása – de az nem pótolná a terminológiai adatbázisokat (ahogy az MNSZ sem helyettesíti a magyar köznyelvi szótárakat).

Miért nem a Wikipédiát töltjük fel adatokkal? Ez persze jó ötlet, de ez sem helyettesíti a terminológiai adatbázist, egyszerűen azért, mert más a céljuk, a felépítésük, és más adatmezőket tartalmaznak. Persze felhasználhatnánk a wiki szoftvert arra, hogy elindítsunk egy magyar terminológiai adatbázist – de azt a munkát is el kell valakinek végezni, annak az adatmezőit is meg kell határozni és fel kell tölteni megbízható adatokkal.