Hankiss Elemér írásaiban a metafizikai ellentmondásokat és feloldásuk lehetséges módjait boncolgatva dialektikus szemlélettel elemzi az emberi lét állapotára, az élet és a halál értelmére, az univerzumban elfoglalt helyünkre vonatkozó, egymással versengő elképzeléseket. Rámutat, hogy ezek szembenállása alapvető probléma, „a természettudományon kívüli tudósok nem igazán értik, amit a kvantummechanika mond nekik az univerzum titkairól”. Ezt a társadalom és az emberiség problémájának tekintette, amelyet csak akkor lehet megoldani, ha szoros és rendszeres együttműködés, dialógus alakul ki a természet- és a társadalomtudósok (fizikusok, kozmológusok, filozófusok, teológusok, kulturális antropológusok, pszichológusok, eszmetörténészek, művészek és mások) között, és lezárják a köztük dúló „tudomány-háborút”. Írásomban kifejtem, milyen súlyos problémák és ellentmondások terhelik ma a tudományos vizsgálódást. Úgy vélem, hogy a Hankiss által elképzelt dialógus megszületéséhez elengedhetetlen egy gyökeres átalakulást hozó paradigmaváltás, egy organikus világkép elfogadása.

 

 

Elemér Hankiss’s thoughtful enquiry into metaphysical contradictions and their solutions represents a dialectical approach to the analysis of competitive existential concepts regarding the human condition, the meaning of human life and death, and our place in the universe. Hankiss reveals the current dialectic as the problem ‘that scholars outside the natural sciences do not really understand what quantum mechanics tells them about the secrets of the universe’. Addressing what he called a major social and human problem, he proposes the close, systematic cooperation, and dialogue between natural and social scientists (physicists, cosmologists, philosophers, theologians, cultural anthropologists, psychologists, historians of ideas, artists, and others) to end the smouldering ‘science war’. This I try to elaborate in my reflections on the serious problems and contradiction regarding scientific inquiry today. Science is being held back by old assumptions that have become dogmas, the biggest of which is that science already knows all the answers, and only the details need to be worked out – science has become the monologue of a mechanistic world view. The dialogue that Hankiss envisions necessitates, in my view, a transformational paradigm shift toward an organic world view.

 

 

 

 

 

 

 

A dialektikus gondolkodás szerint létezhet egyszerre két egymással ellentétes eszme, és mindkettő igaz lehet. Az univerzumot egymással szemben álló felek és erők töltik meg. A hegeli felfogás szerint mindent ellentmondások alkotnak, és az eszme/tézis irányából az antitézis, majd a szintézis irányába haladunk, így egyre közelebb juthatunk az igazsághoz. A kierkegaardi dialektika nem csupán az egyén önmagától és a társadalomtól való elszakadásának és elidegenedésének a megnyilvánulása, hanem az ember egységre, integrációra és szabadságra való törekvését is kifejezi. Søren Kierkegaard váltig ragaszkodott ahhoz, hogy a mindennapi beszédben használatos kifejezések többségének jelentése változékony, és rosszallotta, hogy a tudósok hajlamosak mesterkélten állandósítani a jelentést.

 

Fears and Symbols (magyarul: Félelmek és szimbólumok, 2006) című könyvében két stratégiáról ír, amelyekkel az emberiség igyekszik legyűrni egzisztenciális félelmeit. Az első a prométheuszi stratégia, amely

 

A külső bizonytalanságok enyhítése azonban nem elég. Az ember spirituális félelmeit, például halálfélelmét is csillapítani kell. Itt jelenik meg az apollóni stratégia, amely

 

Hankiss kiemeli, hogy a valóság, önmagunk és a lét egészének megértésére kell törekednünk. Ez a tőle tanult „teljességre” törekvés hat a munkámra ma is, amikor az „axiális korszakokkal” – ezekről körülbelül húsz évvel ezelőtt hallottam először Elemértől –, a mechanisztikus világképtől az organikus világkép irányába mutató paradigmaváltással, illetve a tudományos vizsgálódásnak azokkal az ellentmondásaival foglalkozom, amelyeket az Elemér által szintén gyakran emlegetett „bizonytalanság korában” tapasztalhatunk.

 

Ez jelentős társadalmi-emberi kérdés, hiszen cél és értelem híján nincs miért élnünk, így egész társadalmak indulhatnak hanyatlásnak.

 

 

Az alábbiakban felvázolt kétértékűség Michael Shacker (2013, 36., 41.) két táblázatának bővített változata.

 

 

A természettudományok a komplexitástudományon keresztül, a bölcsészettudományok pedig a kulturális tanulmányok révén közelednek a társadalomtudományokhoz: ezzel megindult az a folyamat, amelynek során megszüntethetjük a két tudáskultúra szembenállását, ha felismerjük, hogy a valóság konstruált. Ez a folyamat, a „kemény” diszciplínák mesterséges szétválasztásának fokozatos feloldása, a természet- és bölcsészettudományi törekvések egyesítése nemcsak a holisztikus tudományos vizsgálódást alapozza meg, hanem az új, regeneratív oktatási modelleket, az „univerzitást” felváltó „multiverzitást” is. A tudomány és a bölcsészet többé nem egymás ellenségei, hanem van egy közös ellenségük: az az oktatási rendszer, amely nem hajlandó foglalkozni korunk komplex és változatos problémáival. A valós és alapos kritikai képzés bármely területen elengedhetetlen ahhoz, hogy a fiatalokat felkészítsük a bizonytalanságokra és váratlan meglepetésekre, amelyekkel majd szembe kell nézniük.