A pesszimisták arra alapozzák véleményüket, hogy a Föld népessége, ha lassuló ütemben is, de folyamatosan nő (URL1). Ez önmagában is a korábbinál nagyobb élelmiszer-szükségletet jelent. Ugyanakkor, számításba kell azt is venni, hogy az egy főre eső hús-, tej- és tojásfogyasztás is egyre nagyobb lesz. A Philip K. Thornton (2010) által közölt adatok szerint a fejlett országokban az egy főre eső húsfogyasztás 2015-ben 83 kg volt, 2030-ban 89 kg és 2050-ben 94 kg lesz. Ugyanezek az értékek a fejlődő országokban 32, 38 és 44 kg. A tejfogyasztás – a három év sorrendjében – a fejlett országokban: 203, 209 és 216 kg, a fejlődőkben 55, 67 és 78 kg. A legtöbb állati eredetű élelmiszert fogyasztó országokban már nem várható növekedés, sőt kissé csökkenhet is a fogyasztás, ugyanakkor például Kínában és Brazíliában ugrásszerűen megnőtt a húsfogyasztás (URL2).

A globális felmelegedés mellett az emberek egészsége szempontjából is kedvezőnek tekinthető, hogy világviszonylatban, a többi húsféleséghez viszonyítva, az egy főre eső baromfihús-fogyasztás az átlag felett nő, már megelőzte a sertéshúst is (URL3). Ugyanakkor, a marhahús fogyasztásaránya kissé csökken. Vagyis, a fogyasztók választása az egészségesebb (több fehérjét és kevesebb zsírt tartalmazó, legkisebb környezeti lábnyommal rendelkező) húsfélék felé irányul. Az egységnyi termékre jutó környezeti terhelés húsz év alatti csökkenése a tojástermelésben 25%, a húscsirkénél 23%, a sertéshúsnál 15% volt (Horn–Sütő, 2014), ami alapján feltételezhető, hogy a húsfogyasztás miatti környezeti lábnyom, a baromfi térnyerése miatt, a jövőben jobban fog csökkenni.

Ha a gazdasági állatok szaporasága, súlygyarapodása, hús-, tej- vagy tojástermelése javul, akkor kevesebb állattal lehet ugyanannyi élelmiszer-alapanyagot előállítani, rövidebb idő alatt érik el a vágósúlyt, kevesebb takarmányt és ivóvizet fogyasztanak, csökken a takarmány előállításához szükséges földterület, kevesebb trágya termelődik, vagyis kisebb az adott állatfaj környezeti lábnyoma. Eddig nem volt közvetlen cél a szén-dioxid- vagy a metánkibocsátás csökkentése, ennek ellenére – közvetve – sok mindent megtettek a szakemberek, hogy az állattenyésztés környezetre gyakorolt negatív hatásait csökkentsék. Ezt jól mutatják Jude L. Capper és szerzőtársai (2009) számításai, amelyben kimutatták, hogy 1944 és 2009 között a tehenek tejtermelése több mint négyszeresére (2000 literről 9000 literre) nőtt az USA-ban. Az adott időszakban egy liter tejre vetítetten a takarmányenergia-igény 77%-kal, a fehérjeigény 71%-kal és az összes vízigény 65%-kal csökkent. A komplex CO2-lábnyom 64%-kal lett kisebb, emellett a környezet foszforterhelése is 71%-kal mérséklődött. Amennyiben az USA-ban visszatérnének az 1944-es állapotnak megfelelő, legelőre alapozott tejtermelési rendszerre, akkor 143 millió hektár termőterületet kötne le a tejtermelési szektor 80 milliárd liter tej előállításához. A mai intenzív tejtermelési rendszerben ennek tizede, 13,6 millió hektár termőterület lekötése elegendő. Bármennyire is ideálisnak tűnik sokak számára a régebbi környezetbarátnak hitt termelési mód, a jelenlegi magas tej- és tejtermék szükségletet sem az erőforrások oldaláról, sem a nagy környezetterhelés miatt nem lehetne vállalni (Horn, 2013). Horn Péter (2016) a pecsenyecsirke-előállítás víz- és területigényére, valamint a trágyatermelésre végzett becslést az 1930-as, az 1960-as és a 2010-es időszakra (1. táblázat).

 

Amint a következő részben olvashatjuk, az eddigieknél is több lehetőség van a termelési eredmények további növelésére, és ami eddig nem volt központi kérdés, a gyógyszerfelhasználás és az állattenyésztés környezeti lábnyomának közvetlen csökkentésére.

 

Lényeges, hogy a Föld lakosságának egy főre jutó és az összes állati eredetű élelmiszer fogyasztásának növekedése úgy menjen végbe, hogy közben az egy kg hús-, tej- vagy tojás előállítását kisebb földterületen megtermelt és jobban hasznosuló takarmánnyal, kevesebb víz felhasználásával és kisebb környezeti lábnyommal, ÜHG-kibocsátással lehessen megvalósítani.

Margaret Gill és szerzőtársai (2021) számításai szerint 2004-hez viszonyítva 2030-ra 47%-kal csökken az egy kg tejre jutó metánkibocsátás és 26%-kal a földhasználat. 2030-ra évente 360 tojást tojnak a tyúkok, ami 24%-kal csökkenti a nitrogénkiválasztást. A sertések súlygyarapodása 2050-re várhatóan 28%-kal jobb lesz, ami 22%-kal csökkenti a vágósúly eléréséhez szükséges idő hosszát, emellett 12%-kal javul a takarmányértékesítés és 14%-kal a teljes nitrogénkiválasztás, de nem változik a földhasználat. A jobb mutatók eléréséhez az alapot döntően az állatnemesítés eredményei adják meg.

Európa elvileg aggódik a globális felmelegedés és különösen amiatt, amit ehhez a mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés hozzátesz. Nem akarja tudomásul venni, hogy ez az ipari forradalommal indult, és az 1900-as évek közepén kezdett felgyorsulni, elsősorban az ipar, a közlekedés stb. egyre nagyobb károsanyag-kibocsátása miatt. Vitathatatlan, hogy ebben az állattenyésztésnek is van szerepe, de számtalan kutatási eredmény bizonyítja, hogy az egységnyi termék előállításához szükséges földterület, a felhasznált víz mennyisége, az ÜHG-kibocsátás az elmúlt évtizedekben az intenzívebb termelés miatt drasztikusan csökkent, és a jövőben még látványosabb eredmények várhatók. Ez sem a European Green Dealtől (Európai zöld megállapodás), sem más extenzív (organikus) termelés irányába történő elmozdulástól nem remélhető, sőt, a helyzet még romolhat is, mert ezeknek a termelési formáknak nagy a környezeti lábnyomuk, sokkal jobban hozzájárulnak a globális felmelegedéshez, nagyobb takarmánytermő földterületre, több vízre van szükség egységnyi termékre vetítve, mint az intenzív állattenyésztésnek.

És mi történik, ha az EU a tanulmányban lefektetett elképzeléseket végrehajtja – ettől megfordul a világ kereke? Az EU mezőgazdasága a teljes európai ÜHG-kibocsátás 10%-át és a globális mezőgazdasági ÜHG-kibocsátás 11%-át teszi ki, vagyis kijelenthető, hogy a világon Európa ebben már ma kis szerepet játszik.

Ha csak Kínával számolunk, ahol a népesség létszáma önmagában is többszöröse Európának, ahol megtapasztalták milyen egy marék rizsből élni, még hosszú ideig növelni fogják húsfogyasztásukat. A több száz milliós gazdag- és középréteg megengedheti magának a nyugati étrend választását, benne a hús fogyasztását. Más kontinenseken is gyors ütemben nő a lakosság, javul az életszínvonal, és megváltozik az étrend. 1990-ben a Föld lakosságának még negyede volt európai, ami 2000-re már 12%-ra csökkent. Jelenleg már a 10%-ot sem éri el, és ezt követően nemcsak arányában (2050: 7,3%, 2100: 5,8%), hanem létszámában is csökkenni fog Európa lakossága. Bármilyen drasztikusak is lesznek az európai változások (például a húsfogyasztás csökkentése), ennek globális szintű hatása (CO2- és NH3-kibocsátás, környezeti lábnyom csökkentése) elenyésző, alig érzékelhető lesz.