A földön ültem, ülőhely már nem jutott az ezernél több férőhelyes teremben. Épp túl voltunk a kelet-közép európai rendszerváltás első évein, meghatározó eseményein, nagy volt persze a tudományos szféra érdeklődése is a hírek mögötti magyarázatok iránt. Kornai szokott szisztematikus kifejtése, a jelenlévők által is jól ismert nyelvezetet használva, elérte célját: sokan és sok mindent megértettek aznap délután. Előadását viharos taps követte.

Az Ely Lecture-t amerikai közgazdászok szokták tartani, köztük persze számos olyan, akiknek másutt volt szülőhazájuk. Az előadók névsorát böngészve azt látjuk, hogy ezen tudósok nagy többsége áttelepült, karrierjük az amerikai akadémiai életben gyökerezett. Kornai speciális helyzetben volt. 1986 óta a Harvard professzora, de mivel minden év felét Budapesten töltötte, a résztvevő hitelességével számolt be a kelet-közép európai fejleményekről.

Ez az Ely Lecture szimbolikusan igazolta, hogy Kornait befogadta, sőt piedesztálra emelte az amerikai, s ezen keresztül a világ közgazdász elitje. De emellett azt is igazolta, hogy kutatásainak tematikája és megközelítése révén megtartotta és képviselte a közép-európai, ezen belül a magyar kulturális beágyazottságát. Globális volt, és magyar. Ebből az intellektuális közegből bontotta ki a 20. század legjelentősebb történelmi rendszerkísérletének legjelentősebb elemzését.

 

De persze nem a puha költségvetési korlát Kornai egyetlen innovációja a kapitalizmus gazdaságtanát illetően. Nem véletlenül tudhatta rendszeres társnak szellemi okfejtéseiben a közgazdaságtan történetének olyan, még a Nobel-díjasok körében is kiemelkedő alakjait, mint Kenneth Arrow és Amartya Sen, akik a gazdaság kérdéseit a szélesebb társadalomtudományi közegbe mélyen beleágyazva tárgyalják. Kornai kutatásait nehéz diszciplinárisan besorolni, gyökerei a társadalomtudományok széles körében erednek, s a közgazdaságtanon belül is szerteágaznak. Rendkívüli elmélyültséggel kellett értenie a főáramú közgazdaságtant ahhoz, hogy a legnagyobbak elismerését és vitakedvét kiváltva kérdőjelezzen meg alapfogalmakat és alapvető jelenségeket (az egyensúlyt, az alkalmazkodási folyamatokat, a kereslet értelmezését vagy épp az árak szerepét). Egyes műveit a magatartási, másokat az intézményi közgazdaságtan kutatói tartják kiemelkedően fontosnak, de a szociológiai, gazdaságetikai, gazdaságpszichológiai tankönyvekben, sőt az üzleti tudományok számos alapművében is lényeges érvelések sarokköveként szerepel. Végig a saját útját járta, példamutatóan követve azt az elvet, hogy egy-egy adott probléma természetéhez, jellemzőihez alkalmazkodva választja meg a kutatás eszköztárát. Ez tette lehetővé, hogy bár fő művei alapján magányos tudósnak is tarthatnánk, munkásságának fontos pontjain is megjelentek kutatótársakkal publikált munkák. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében, ahol hazai munkásságának leghosszabb szakaszát töltötte, mindig számos fiatal kutató pályára állását segítette. Manapság gyakran hallunk a társadalomtudományok integrációjáról, a kutatási problémák multidiszciplináris megközelítésének fontosságáról – Kornait joggal tekinthetjük e megközelítés egyik úttörőjének.

Nagyra értékelte a Rajk szerepét (erről többször is hosszabban írt), és számos gesztust is tett a kollégium felé. Elsők között kapta meg a kollégium által 1995-ben alapított, s azóta nagy nemzetközi presztízsre szert tett Neumann János-díjat. A díjhoz fűződik utolsó látogatása a kollégiumban: 2013-ban régi barátja, Kenneth Arrow tiszteletbeli Neumann-díjas lett, s ez alkalommal a kollégium rendezett számukra egy beszélgetést. Nagy esemény volt, számos kollégista tartja meghatározó élményének, amikor a közgazdaságtan e két idős géniusza beszélgetett egymással és velük a kollégiumban.

Ezek az elismerések azt is nyugtázták, hogy Kornai nem zárkózott be kutatásaival. Nemcsak előadásokat tartott szívesen, de részt vállalt a tudományos közéletben is. Számos nemzetközi és hazai tudományos szervezetben töltött be magas (nemegyszer első számú vezetői) pozíciót. Legjelentősebb tudományszervezési eredménye a Collegium Budapest létrehozatalában való meghatározó közreműködés volt. A nemzetközi gyakorlatból ismert Institute for Advanced Study típusú intézmény 1992 és 2001 között felbecsülhetetlen értékű szellemi tőkét vonzott Magyarországra. Jómagam (sok éven át a Felügyelő Bizottság elnökeként) is lesújtva éltem át, hogyan fojtotta meg az intézményt az egyoldalú politikai értékelés és a csökkenő nemzetközi támogatottság együttese. János saját gyermekeként szerette és támogatta a Collegiumot, nagyon megviselte, hogy elvesztettük a csatát – csakúgy, mint később a CEU esetében. Ezek az események, mellé téve a Magyar Tudományos Akadémia és intézményei szervezeti átrendezését, arra késztették Kornait, hogy visszavonuljon a tudományos közélettől.