A veszélyek létét, a veszélyeztetettség mértékét nem a félelmeink, hanem fizikai törvények határozzák meg. Fizikai feltételek hiányában ne várjuk, hogy valamilyen veszély bekövetkezik csak azért, mert igen kis valószínűségű eseményeket is figyelembe kell venni a tervezésnél. Magyarán, a „kapanyél nem sül el”. Így az oklahomaihoz hasonló tornádógyakorisággal és -méretekkel, pusztító hurrikánokkal nem kell számolni Magyarországon még akkor sem, ha tornádó vagy pusztító erejű, extrém sebességű széllökések előfordulhatnak nálunk is.

A veszélyeket elkerülhetjük a telephely megfelelő kiválasztásával (pl. a karsztüregek beomlásának veszélyét elkerülhetjük, ha a telephely alatt nincs karsztüreg). A veszéllyel szemben védekezhetünk megfelelő tervezéssel, felkészüléssel, amihez a telephelyre jellemző veszélyeket jól kell ismerni. Következésképpen a veszélyekkel szembeni védelem megvalósításának első és alapvető lépése a telephelyvizsgálat és -értékelés, amely lehetővé teszi, hogy meghatározzuk a veszélyek tervezésnél figyelembe veendő hatását.

A megfelelő tervezés biztosítja a szabványok szerinti szerkezeti integritást és a működést a tervezési alapban meghatározott hatásokra. A műszaki megoldások mellett lehet adminisztratív intézkedéseket is kidolgozni és foganatosítani. Ilyen adminisztratív intézkedés például a berepülési tilalom elrendelése a telephely légterébe.

A veszélyek bekövetkezésének előjelezhetőségétől, a kárt okozó hatás kialakulásának sebességétől függően kell és lehet dönteni az előre megtervezendő, beépítendő védelmekről, intézkedésekről vagy a veszélyre való felkészülésről és az adminisztratív intézkedésekről. Ez utóbbira példa a jégtörő hajók bevetése vagy az extrém hó eltakarítása.

A megfelelő tervezés azt is biztosítja, hogy a betervezett, beépített műszaki tartalékoknak köszönhetően nem következik be hirtelen funkció- vagy integritásvesztés, ha a hatás esetleg meghaladja a tervezés során figyelembe vett értéket. Az ilyen hirtelen tönkremenetelt szakadékszél-jelenségnek nevezzük, amelynek lehetőségét tervezési megoldásokkal ki kell zárni.

A biztonság feltétele még, hogy legyenek a veszélyek sajátosságainak megfelelő üzemzavar- és baleset-elhárítási utasítások, a személyzet képzett, felkészült legyen, és szükség esetén speciális műszerezés segítse a kezelők vagy a baleset-elhárításban részt vevők tevékenységet. A külső veszélyekkel szembeni biztonság fontos eleme a műszaki készültség üzem közbeni fenntartása.

A biztonsági elemzések a tervezés szakaszában már minősítik a műszaki megoldásokat, és módot adnak a terv korrekciójára. A külső veszélyekkel szembeni biztonság szempontjából rendkívül fontos szerepe van az időszakos biztonsági felülvizsgálatok rendszerének, tekintettel a természeti veszélyek tudományos megismerésének fejlődésére.

A műszaki létesítmények tervezésének vannak általános, az atomerőművek tervezésénél is alkalmazott elvei, mint a mélységben tagolt védelem elve, a dolgok természetéből adódó és az ismereteink korlátos voltából származó bizonytalanságok konzervatív feltevésekkel való kezelése, a redundancia, azaz az alapvető biztonsági funkciók megvalósítására szolgáló rendszerek többszörözése, a diverzitás, azaz az alapvető biztonsági funkciók különböző konstrukciókkal történő megvalósítása, az egy rendszer egy funkció elvének alkalmazása és a biztonsági rendszerek térbeli szétválasztása. A mélységben tagolt védelem elvének alkalmazása azt jelenti, hogy többlépcsős tervezési megoldások és eljárások állnak rendelkezésre az üzem közbeni kis anomáliák, a tervezés alapjában figyelembe vett üzemzavarok és a legsúlyosabb balesetek kezelésére egyaránt. A tervezés lényegében a „készülj az elképzelhetetlenre is” elven történik.

A biztonságot szolgáló műszaki megoldások lehetnek rendszertechnikaiak, mint a többszörözött/redundáns aktív és passzív biztonsági rendszerek alkalmazása. Ez utóbbiakat előnyben részesítjük, mert mint gravitációs elven működők, nem igényelnek külső energiaforrást.

A védelmi megoldások lehetnek szerkezetiek, mint a kettős konténment, a nagy nyomásra tervezett belső feszített vasbeton, és az extrém teherbírású külső konténment vasbeton héjjal. Vannak diszpozíciós megoldások, azaz a biztonsági rendszerek térbeli szétválasztásával megvalósítható, hogy egy adott hatás, például a repülőgép rázuhanása vagy tűz ne paralizálhassa egyszerre a biztonsági rendszerek minden redundáns ágát. Különös gonddal kell tervezni az olyan hatásokra, mint a földrengés, amely az erőmű egészére hat, s közös okú meghibásodásokat okozhat.

A rendelkezésre álló megoldások közül azt kell választani, amelyik a veszély jellegének (előjelezhetőség, a hatás megjelenésének gyorsasága) legjobban megfelelve a maximális védelmet nyújtja.

Vannak olyan veszélyek, amelyek hatásával szemben nincsenek kipróbált, bevált műszaki megoldások, vagy már vannak ugyan, de a nukleáris biztonsági szabályozás konzervativizmusa miatt ezen megoldások alkalmazhatóságát a hatóságok még nem emelték be a szabályozásba. Azokat a telephelyeket, ahol ilyen veszélyek azonosíthatók, alkalmatlannak kell minősíteni. Így nem telepíthető atomerőmű például karsztos területen. A jelenlegi magyar szabályozás igen konzervatív a földrengések következtében kialakuló s az atomerőmű biztonsága szempontjából szignifikáns felszíni elmozdulás tekintetében, jóllehet a nemzetközi szabályozási gyakorlatban ez a hatás a tervezési alapban figyelembe vehető.

 

A leggondosabb telephelyvizsgálat és veszélyjellemzés esetén is előfordulhat, hogy a tervezési alapot meghaladó hatású külső esemény történik. Ilyen esetben el kell kerülni a biztonsági funkciók hirtelen elvesztését, a szakadékszél-jelenséget és a súlyos baleset kialakulását. A tervezésnél számításba vett hatásnál nagyobb hatás esetén akkor lehet a biztonsági funkciók hirtelen elvesztése kiküszöbölhető a nukleáris szabványok által és tudatos tervezéssel biztosított műszaki tartalékokkal. Megállapítható, s ez a paksi telephelyre jellemző veszélyek mindegyikénél igaz, hogy a veszély romboló hatására jellemző paraméter (szélsebesség, a talajmozgás maximális vízszintes gyorsulása stb.) progresszíven csökken az éves valószínűség csökkenésével, azaz fizikai határa van a veszély hatásának. Ezek a fizikai határok teszik értelmetlenné az olyan kérdéseket, hogy mi történik, ha még annál is nagyobb szél vagy földrengés következik be, mint amellyel a tervezésnél és a tartalékok értékelésénél számolunk. S ha mégis? A mélységben tagolt védelem elvének megfelelően az ilyen események következményeit korlátozó intézkedések tervezésével és szisztematikus baleseti felkészüléssel kell kezelni.

A tartalékok szerepére és a tervezési eljárások konzervativizmusára – számos eset közül – legyen példa a 2007. évi Niigata-Csúecu földrengés és a Kasivazaki-Kariva atomerőmű esete. A kárelemzés résztvevőjeként állíthatjuk, hogy bár a tervezési alap maximális vízszintes gyorsulási értékét az aktuális rengés gyorsulása kétszeresen meghaladta, néhány, a nukleáris biztonságot nem befolyásoló káron és egy látványos háziüzemi transzformátortűzön kívül más kár nem keletkezett a konzervatív tervezési módszerek hatására. Lényegében ugyanezt tapasztalták a földrengés által kiváltott talajmozgást tekintve még a Fukusima Daiicsi erőműben is, vagy a North Anna Atomerőműben 2011 augusztusában. Mondhatjuk, a szökőár mégis katasztrófát okozott. Valójában az epicentrumhoz jóval közelebb lévő Onagava erőmű a talajmozgás és a szökőár hatását is elviselte a gondos tervezésnek köszönhetően. Ott a történelmi adatok alapján a szökőár magasság 3 méterre adódott. A kellő biztonság érdekében a telephely szintjét 14,7 méterrel a tengerszint felett alakították ki. Ezzel szemben a Fukusima Daiicsi telephely szintjét, amely eredetileg a tenger szintjénél 35 méterrel magasabban volt, 25 méterrel levitték költségcsökkentés okán. (A 2004. évi karácsonyi indiai-óceáni szökőár és a 2010. évi chilei földrengés után ugyan fölülvizsgálták a szökőárral szembeni biztonságot, de az intézkedés elmaradt.) Más pozitív példa is van: a 2004. évi borzalmas szökőárat túlélte az indiai Madrasi Atomerőmű.

A fukusimai baleset után nemcsak a működő atomerőművekre, hanem az új, még épülő erőművekre a fejlesztő-gyártó országok elvégezték a stressztesztet, ellenőrizték a veszélyekre vonatkozó ismereteket és ezek figyelembevételét a tervezés alapjában, és bizonyították, hogy a tervek jelentős tartalékokkal bírnak a külső veszélyek hatásaival szemben, s valószínűségi biztonsági elemzésekkel igazolták, hogy a zónasérülés éves gyakorisága a nukleáris biztonsági követelmények által előírt értékek alatt van.

Vannak azonban olyan külső körülmények, veszélyek, amelyek az atomerőmű üzemének hatvan éve alatt is nyilvánvalón változni fognak, mint a klímaváltozással összefüggő veszélyek és körülmények. A klímaváltozás hatását robusztus prognózissal és konzervatív tervezéssel lehet kezelni. Ez belátható egyszerű gondolatkísérlet alapján. Amennyiben nem változna a klíma, akkor a ma megállapított, a tervezés alapját képező szélsőséges időjárási jellemzők meghaladási valószínűsége hatvan év üzemidő alatt hat tízezred. Tegyük föl, hogy a mai prognózisunk csak az üzemidő első húsz évében áll meg, a második húsz év alatt kétszeresére, s a harmadik húsz év alatt újból a kétszeresére növekszik a szélsőségek gyakorisága, ami igen drasztikus alakulása lenne a klímaváltozásnak. Ekkor végeredményben egy ezrelék lesz a valószínűsége annak, hogy a teljes hatvan év alatt a tervezési értéknél extrémebb paraméter előfordul. Úgy véljük, ezzel a bizonyossággal lehet vállalni a dolgot. Nyilvánvaló, hogy nemcsak a szélsőségek gyakorisága, hanem a mértéke is változhat, de ez az adekvát tartalékkal történő tervezéssel kezelhető.

A tornádó nagy sebességgel sodorhat akár személyautó méretű tárgyakat. A konténmentet és a biztonsági épületet tekintve a jégesőnek, bár a „világrekord” jégdarab 17,8 cm átmérőjű, nyilvánvalóan kisebb hatása van, mint a tornádó által sodort tárgyaknak vagy az elszabadult turbinalapátnak, s még kisebb, mint az atomerőműre rázuhanó nagy repülőgépnek. Belátható, hogy a repülőgép-rázuhanás hatásai uralják a tervezést. Megjegyezzük, a repülőgép-rázuhanás veszélyével szembeni védelem követelménye sem új keletű. A hidegháborús idők Nyugat-Németországában igen gyakran lezuhantak az F-104-es Starfighter vadászgépek. Ezért kezdték erre a durva hatásra tervezni a német atomerőműveket elsők között a világon.

A módszerfejlesztéseket és a tervezést jól megalapozzák a közvetlen kísérletek, de nagy polgári repülőgép atomerőműre történő rázuhanását teljes léptékű kísérlettel nem célszerű vizsgálni. Erre szolgál a káresetek igen részletes elemzése, mint például az 1992. október 4-ei amszterdami Bijlmermeer-katasztrófa2 vagy akár a Pentagon 2001-es terrortámadásának kivizsgálása. A káresetek szimulációjával a számítási eljárásokat, modelleket és feltevéseket ellenőrizni lehet. Pilóta nélkül, Phantom vadászgéppel végeztek kísérleteket az ütközés terhelési diagramjának meghatározására.

Itt el kell oszlatni még egy aggályt: Lehet-e ilyen nagy rengésre tervezni?

Az elmúlt jó tíz év alatt számos atomerőművet ért földrengés, sőt nagyobb földrengés, mint amekkorát a tervezésnél figyelembe vettek. Tény, hogy még a tervezési alapot meghaladó földrengés hatására sem következett be biztonságot befolyásoló kár ezekben az erőművekben, azaz a konzervatív nukleáris szabványok alapján megtervezett létesítmények valóban földrengésállók. Ezt igazolják az Onagava (2005), Sika (2007), Kasivazaki-Kariva (2007), North Anna (2011) atomerőműveket ért földrengések tapasztalatai. Még a 2011. évi tóhokui nagy földrengés tapasztalatai is ezt bizonyítják, melynek hatása tizenegy Honsú szigeten lévő blokkot és a Rokkasú reprocesszálót is elérte, s a legtöbb helyen a tervezési alapot lényegesen meghaladó talajmozgást okozott. Általános az a szakmai álláspont, hogy a nukleáris szabványok alkalmazásával megtervezett létesítmények igen nagy tartalékokkal rendelkeznek a földrengés vibrációs hatásával szemben. Ez még a Fukusima Daiicsi atomerőműre is igaz volt, ahol a súlyos balesetet a szökőár okozta, s nem a talajmozgás vibrációs hatása.

Némi malíciával megjegyezhető lenne, hogy ezek jól megtervezett japán és észak-amerikai atomerőművek. Így vegyük a bulgáriai Kozloduj Atomerőmű példáját, amelyet három, a vranceai szeizmotektonikus zónában kipattant rengés ért (1977, 1986 és 1990). Ezenkívül 1985-ben és 1986-ban, továbbá 1987-ben három lokális rengés is volt. Az 1977-es volt a legérdekesebb, mert akkor 0,17g maximális vízszintes gyorsulást mértek a telephelyen, míg a tervezésnél a telephely szeizmicitását MSK-64 szerinti 4–5 intenzitásfokkal jellemezték, ami az akkori orosz normák szerint nem igényelt speciális tervezést, mert a szélteher nagyobb volt. A Kozloduji Atomerőmű, amit nevezhetnénk a Paksi Atomerőmű blokkjai nagyapjának, s az új blokkok ükapjának, ezeket a rengéseket biztonsági problémák nélkül túlélte. 1977 után újra meghatározták a tervezési alapot MSK-64 szerinti 7 intenzitásfokban (~0,2g-vel), és erre erősítették meg az erőművet.

A fenti tények bizonyítják, hogy a nukleáris szabályok és szabványok szerinti tervezés robusztus eredményre vezet, mivel ezek a szabványok és tervezési eljárások a káresetek sokaságának feldolgozásával és nagy léptékű kísérletekkel alátámasztottak. A példák szerint garantálták a biztonságot a tervezési alapnál nagyobb földrengés esetén is, s annál inkább garantálják, ha azt korrekt telephelyjellemzés alapján és a normák szerint figyelembe veszik.

A nukleáris biztonság, a biztonságra történő tervezés szempontjából a telephelyvizsgálatnak s ezen belül a neotektonikai és szeizmológiai kutatásnak az a célja, hogy a tervezési alapba tartozó földmozgás jellemzőit (veszélyeztetettségi görbe, maximális vízszintes gyorsulás, válaszspektrum) megadja, és jellemezze a felszíni permanens elmozdulás – a nukleáris szakterületen bevezetett megjelölés szerint a „kapabilitás” – veszélyét. A nukleáris biztonság szempontjából, sőt de jure a telephely alkalmassága szempontjából kardinális felszíni vető menti permanens elmozdulás veszélyének kérdése a 2016-ban lezárult vizsgálatokig tisztázatlan maradt. A vető menti permanens felszíni elmozdulás mint veszély kezelése az utóbbi évtizedekig értelmezési problémát is okozott. Földtani, tektonikai szempontból trivialitás, hogy minden földrengést vető menti elmozdulás okoz, s ennek evidens volta miatt valóban az az elsődleges kérdés, hogy az ismert szerkezet aktív-e. Ugyanakkor annak meghatározása, hogy ez a vető menti elmozdulás manifesztálódik-e a felszínen, s ha igen, milyen mértékben, kitüntetett fontosságú a tervezés és a nukleáris biztonság szempontjából, mivel ez jellegében teljesen más hatást vált ki az atomerőmű létesítményeire, mint a földrengés által okozott talajmozgás, azaz a „föld rengése”. A föld rengése egy alteráló dinamikai hatás, amely a szerkezet dinamikus válaszát, rezgését okozza, és az ebből eredő igénybevételeket kell a szerkezeteknek elviselniük, illetve a szerkezetek dinamikus válasza hat a beépített technológiai rendszerekre. Ezzel szemben a vető menti elmozdulás, amennyiben az a felszínen permanens elmozdulásként megjelenik, az atomerőmű építményei megdőlését, az alapozás és a felépítmény sérülését okozhatja, illetve a szerkezetek közötti kommunikáció (vonalas létesítmények) relatív elmozdulás miatti sérülését válthatja ki. Ennek mechanizmusa merőben eltér a rengés okozta hatás mechanizmusától. Az értelmezési probléma azzal is magyarázható, hogy míg minden földrengést vető menti elmozdulás okoz, korántsem egyértelmű, hogy az a felszínen megjelenik-e, sőt tapasztalati tény, hogy nem minden vető menti elmozdulás, azaz földrengés képes a felszínen permanens elmozdulást okozni. A paksi telephelyen és annak tág környezetében végzett komplex vizsgálatok eredményei alapján megállapítható, hogy a területen százezer éves időskálán bekövetkező szeizmikus események nem képesek a felszín nukleáris biztonság szempontjából szignifikánsnak minősülő elvetésére. Azt, hogy mi minősül szignifikáns elmozdulásnak, a tervezési szabványok és előírások számszerűen meghatározzák. Megjegyezzük, hogy a tudomány és technika mai színvonalán a felszíni elmozdulás veszélyének jellemzésére és a felszíni elmozdulás hatásának szerkezeti és rendszertechnikai kezelésére vannak megbízható megoldások (Katona, 2020), és a nukleáris biztonság igazolására is vannak példák (URL1). Ezt számos, permanens felszíni elmozdulásra tervezett és ilyen hatást biztonságosan elviselő nem nukleáris létesítmény példája is igazolja, mint az 1995. január 17-i pusztító kobei földrengés okozta felszíni elmozdulást elviselő Akasi Kaikjó híd, amelynek pillérjei egymáshoz képest csaknem egy métert elmozdultak. A tapasztalatok által igazolt műszaki megoldások késztették a legtöbb nemzeti hatóságot és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget is arra, hogy a felszíni elmozdulás veszélyét a tervezésnél figyelembe vehetőnek minősítsék.

A százezer évenként átlagosan egyszer előforduló mértékadó hőmérsékleti szélsőségek a paksi telephelyen 48,3 °C és a minimum –59,1 °C első látásra meghökkentők, de műszakilag nem kezelhetetlenek. Az extrém hideg és meleg nem annyira biztonsági, hanem inkább termelésbiztonsági kérdés, és kismértékben a hűtővízellátás kérdése. A biztonsági hűtővíz igénye két nagyságrenddel kisebb, mint a teljes teljesítményen történő üzemelés hűtővízigénye. Ad absurdum, a paksi atomerőmű tervezett új biztonsági hűtése akkor is megvalósítható, ha a Duna eltűnne. A hűtővízellátás jegesedés hatásától való védelme jégtörők bevetésével vagy a hidegvíz-csatorna karbantartása rutin üzemeltetői feladat, s egyúttal aktív védelem a releváns veszélyekkel szemben.

A százezer évenként egyszer bekövetkező gyakoriságú maximális széllökéshez rendelt átlagérték Pakson 47,7 m/s, azaz 172 km/óra. Ez nem sokkal múlja fölül a 2013. márciusi tél idején a Kab-hegyen mért értéket (165 km/h), de ez sem jelent kezelhetetlen terhet, amit a tapasztalatok is igazolnak, bár a villamos hálózatban komoly károk keletkeztek. Azt, hogy az extrém szél hatásával szemben az atomerőművek megvédhetők, számos példa igazolja: 1992 augusztusában az Andrew hurrikán 230 km/h sebességgel érte el a Turkey Point Atomerőművet (USA), s a széllökések sebessége 280 km/h volt. 2012 októberében a Sandy hurrikán söpört végig az USA keleti partvidékén. A harmincnégy érintett atomerőműből huszonnégy zavartalanul üzemelt a hurrikán ideje alatt és után, hét éppen az éves főjavítás alatt volt, s három biztonságosan leállt a hálózat sérülése miatt. Legfrissebb példa pedig a 2017. szeptemberi Irma hurrikán, amely meggyengülve ugyan, de a magyarországi viszonyokhoz mérten mégis szélsőséges sebességekkel érte el a floridai Turkey Point és a St. Lucie atomerőműveket, de károkat nem okozott.

A paksi telephelyet tekintve még a bős–nagymarosi vízerőmű gátjának szakadását követő árhullám sem árasztja el a telephelyet, s még ez az árhullám is ad lehetőséget fölkészülésre.

Kétségkívül nehéz minden szempontból megfelelő telephelyet találni, s vannak messze nem ideális telephelyek akár az árvízveszély szempontjából is. Ilyen például Franciaországban a Tricastin Atomerőmű telephelye, amely 6 méterrel alacsonyabban fekszik, mint a mellette folyó Canal de Donzère-Mondragon árvízszintje, sőt a felvízen található egy technikatörténeti relikvia, a Donzère-Mondragon gát is. A francia nukleáris hatóság elemzése (URL3) szerint földrengés hatására a védgát talajfolyósodás miatt megsérülhet, s mindez olyan veszélyt jelent, hogy a Francia Elektromos Művek 2017 szeptemberében ideiglenesen, a probléma gyors megoldásáig leállította az atomerőművet (URL4), nem zavartatva magát az áramár 2,54%-os növekedésétől. Itt szerepet játszik még egy, az atomerőművek nukleáris biztonsági szabályozásában és az üzemeltetési gyakorlatában fontos tényező: A nukleáris előírások arra kötelezik az atomerőművek engedélyeseit, hogy a saját és mások üzemeltetési tapasztalatait feldolgozzák, és a tanulságok alapján a biztonság növelésére intézkedjenek. 1999-ben a Blayais-i Atomerőművet sújtó árvíz, s nem kevésbé a szökőár által a Fukusima Daiicsi Atomerőműben okozott baleset után végzett felülvizsgálat tanulságai késztették erre a döntésre az atomerőmű üzemeltetőjét (URL5). Az óvatosság nem túlzó. Franciaország 58 atomerőművel és 75%-os nukleáris villamosenergia-termelési hányaddal Európa „legnukleárisabb” országa. Elemzések azt mutatják, hogy egy kezelhető, a nemzetközi INES-skálán hatos besorolású baleset közvetlen és közvetett kára is igen nagy (URL6, URL7), amelyet semmilyen átmeneti gazdasági érdek miatt sem érdemes megkockáztatni.

Hazánk területe mérsékelten tornádóveszélyes. Az új blokkok tervezésénél F3‑as intenzitású tornádót kell figyelembe venni. Egy ilyen tornádóban a maximális szélsebesség 49 m/s, a nyomásesés a tornádó magjában 795 Pa, és ez a szokványos 4 mm vastag ablaktáblákra már nem megengedett terhelést okoz. Ma igen meggyőző tervezési és üzemeltetési tapasztalatok halmozódtak föl, leginkább az USA-ban, és váltak közkinccsé. Száznál több jelentett eset bizonyítja, hogy a tornádók hatásával szemben megbízható megoldások léteznek (URL8).

A fukusimai tragédia ellenére, sőt épp annak tanulságaként is megállapíthatjuk, hogy az üzemeltetési tapasztalat egyértelműen igazolja az atomerőművek külső veszélyekkel szembeni védhetőségét. Egyértelmű válasz adható az alapkérdésekre. Vannak bizonyítottan helyes műszaki-tudományos módszerek arra, hogy a rendkívüli hatásokra is biztonságos atomerőművet tudjunk tervezni. Van közvetlen tapasztalat ennek igazolására. Ellenőrizhetők az ismeretek. Van lehetőség tudományos kísérletekre vagy analóg esetek szimulációs reprodukciója révén az evidenciák megszerzésére. A valós és tartós üzemi tapasztalat meggyőző érveket szolgáltat a tervezési módszerek és megoldások adekvát voltának és a biztonságnak az igazolására.