A tanulmány a magyar orvoselvándorlás jellemzőit vizsgálja a 2010 és 2019 közötti időszakban. A külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványokra vonatkozó adatok segítségével áttekintjük a migrációs potenciál trendjeit és a kivándorlást tervező magyar orvosok demográfiai, képzettség szerinti összetételét, valamint célországra vonatkozó preferenciáit. Megállapításaink azt mutatják, hogy a kivándorlási kedv csökkent az elmúlt tíz évben, a potenciális migráns orvosok összetétele pedig hasonló a teljes népesség elvándorlóéihoz.

 

 

This paper focuses on the characteristics of Hungarian medical doctors’ emigration between 2010 and 2019. Trends of migration potential, composition of potential migrant doctors and destination country preferences are analyzed based on data about certificates for recognition in a foreign country. Findings show that migration intentions have been decreasing during the last decade and the composition of potential migrant doctors is similar to that of the emigrants of total Hungarian population.

 

 

 

 

 

 

A nemzetközi migráció egy sokszínű és sokrétű jelenség, melynek fontos szeglete a magasan képzett munkaerő vándorlása, ami önmagában is számos aspektussal – pozitív és negatív olvasattal egyaránt – rendelkezik (Golovics, 2019a). Ezen belül kiemelt szereppel bír az egészségügyi szakemberek, leginkább az orvosok elvándorlása, amely jelen tanulmány fókuszában is áll.

 

 

A magyar orvosok kivándorlása a 2004-es Európai Uniós csatlakozást követő években élénkült fel, amit az osztrák és német munkaerőpiaci moratóriumok feloldása tovább fokozott (Varga, 2016). A teljes orvoslétszámot vizsgálva Balázs Péter (2012), illetve Boros Lajos és Pál Viktor (2016) is megállapították, hogy az éves egyenlegek masszív „veszteséget” mutattak a csatlakozást követő évtizedben: az adott évben végzett orvosok száma közel azonos volt a külföldre távozókéval, ám amellett, hogy utóbbiak száma jelentősen megnőtt az évtized végére, a mérleget további tényezők (nyugdíjazás, halálozás stb.) is rontották. A pótlás a bevándorlók vagy határon túlról áttelepülők révén sem bizonyult megoldhatónak.

 

 

A 2010 óta eltelt időszak orvosmigrációs trendjeinek mélyebb elemzéséhez az AEEK (2020b, 2020c) külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványokra vonatkozó statisztikáit hívjuk segítségül. Ezen bizonyítványok megléte szükséges, de nem elégséges feltétele a külföldön történő orvosszakmai elhelyezkedésnek. Így egyfajta migrációspotenciál-indikátorként értelmezhetjük őket. Azon belül tisztított migrációspotenciál-mutatónak (Sik, 2003) számítanak, hiszen nemcsak a kivándorlási szándék felmerülését rögzítik, hanem konkrét lépés megtételét (magának a bizonyítványnak az igénylését) követelik meg az adott személytől. Ezen statisztikák tehát nem mutatják, hogy a külföldi munkavállalás ténylegesen megvalósult-e, s arról sem adnak információt, hogy ha igen, akkor az teljes vagy részmunkaidőben (például a hazai praxis megtartása mellett), továbbá, hogy a kérelmező azóta esetleg visszatért-e Magyarországra. Erre, az igénylés leadása és a tényleges kivándorlás közötti differenciára a későbbi vényfelírásra vonatkozó adatok segítségével tudunk bizonyos mértékben szűrni. A hatósági bizonyítvány igénylésekor az orvosoknak lehetőségük van megadni azt is, hogy az okmányt mely országban kívánják felhasználni (ezt az igénylők szinte kivétel nélkül meg is tették). Ezen információ ugyan magára a bizonyítványra nem kerül rá, így az elvben máshol is felhasználható, a vonatkozó statisztikák a tervezett országválasztásról tudnak információval szolgálnak. Mindezen jellemzők tükrében a következőkben e hatósági bizonyítványokra vonatkozó adatok segítségével tekintjük át a 2010–2019-es időszak migrációs szándékainak trendjeit a magyar állampolgárságú orvosok körében, kitérve a fő számokra, az igénylők korcsoport, nem, lakóhely és szakképesítés szerinti megoszlására, valamint a célországválasztás kérdésére.

 

 

Mindez nem jelenti azt, hogy ennyien ténylegesen el is hagyták az országot. Az AEEK (2020b) adataiból látszik, hogy 2010 óta folyamatosan nyílt az olló az összes igénylő és azok száma között, akik első alkalommal igényeltek hatósági bizonyítványt. Ez arra utalhat, hogy az igénylők jelentős része a hatósági bizonyítvány kiállítása után is Magyarországon maradhatott, s továbbra is csak tervezte a kivándorlást (bár az sem zárható ki, hogy az érintettek a külföldi munkavállalás után hazatértek, s újabb távozást terveztek, ahogyan az sem, hogy a kivándorlást követően az egyik külföldi országból egy másikba tették át székhelyüket). A maradás hipotézisét erősítik meg a vényfelírókra vonatkozó adatok is. Amint az 1. ábrán is látható, a hatósági bizonyítványt igénylőknek évente átlagosan kevesebb mint kétharmada az, aki a hatósági bizonyítvány kiállítását követő év áprilisa és decembere között nem jelent meg vényfelíróként a magyar egészségügyi ellátórendszerben. Természetesen nem zárható ki, hogy a vényfelírók között is voltak, akik vállaltak külföldön munkát (például részmunkaidőben, vagy csak rövidebb időtartamra), mint ahogy az sem, hogy a vényfelíróként nem megjelenők is Magyarországon maradtak, ám elhagyták az orvosi pályát. Mindazonáltal – figyelembe véve az említett első igénylésekre vonatkozó statisztikákat is – az adatok alapján arra következtethetünk, hogy a hatósági bizonyítványt igénylőknek átlagosan az egyharmada végül nem élt a külföldre vándorlás lehetőségével. Ettől függetlenül azonban nem elhanyagolható, hogy 2010 és 2018 között1 3787 magyar orvos nem volt vényfelíróként jelen a magyar egészségügyben az igénylést követő meghatározott időszakban, így ők hosszabb-rövidebb ideig vélhetően ténylegesen külföldön vállaltak munkát. Összevetve ezt azzal, hogy ugyanebben az időszakban 12 768 orvost vettek fel újonnan az alapnyilvántartásba (AEEK, 2019; EEKH [Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal], 2014), a távozások mértéke – a csökkenő trend ellenére is – jelentősnek mondható.

 

 

Az igénylések területi eloszlása – amelynek tízéves összesített számait a 3. ábra szemlélteti – többnyire egyenletesnek mondható. Magasabb értékek csak a főváros és a további három orvosi egyetem (Debrecen, Pécs, Szeged) vonzáskörzetében láthatók. Ha azonban az igénylések számát összevetjük az adott megyében érvényes működési nyilvántartással rendelkező orvosokéval (ennek a 2018-as adatait szintén a 3. ábra szemlélteti), már látszik, hogy a nyugati határon fekvő két megyét (Győr-Moson-Sopron és Vas) arányaiban jobban érinti a kivándorlás veszélye. Mindazonáltal az pozitívumként könyvelhető el, hogy Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyéket, ahol az országon belül a legalacsonyabb a tízezer lakosra vetített orvosok száma (AEEK, 2019) a potenciális elvándorlás is relatíve alacsonyabb arányban érinti.

 

 

A képesítéseket vizsgálva elmondható, hogy a tíz év alatt a belgyógyászati és háziorvostani szakterületekről igényeltek a legtöbben hatósági bizonyítványt. Ha azonban az egyes szakterületeken dolgozó orvosok számosságát is figyelembe vesszük, már árnyaltabb a kép. Az 1. táblázat a tizenöt „legnépesebb” hazai orvosszakmai terület adatait mutatja, összevetve a 2010 és 2019 között hatósági bizonyítványt igénylők számát a 2018. évi érvényes működési nyilvántartással rendelkező orvosokéval. Mint látható, a kivándorlás veszélye arányaiban az aneszteziológia és intenzív terápia, valamint a sebészet területeit érintette leginkább. Szintén magas relatív érintettség mutatkozik a fül-orr-gégegyógyászat, valamint a tizenöt leggyakoribb szakvizsga között (s így a táblázatban) nem szereplő patológiai és ortopédiai területeken is (utóbbiakról a vizsgált időszakban rendre 136, illetve 115 igénylés érkezett). A szakterület szerinti megoszlás időbeli trendjei többnyire stabilitást mutatnak, kiugró értékek nem tapasztalhatók az egyes években.

 

 

Az orvosok legnépszerűbb célpontjai a vizsgált időszakban Németország (1855 fő) és az Egyesült Királyság (1572 fő) voltak, de sokan jelölték meg célországként Ausztriát (612 fő) és Svédországot (461 fő) is. A célországra vonatkozó preferenciák intenzitása időben stabilnak mutatkozott.

 

 

Összességében az látható, hogy a 2010 és 2019 közötti időszakban jelentős számú magyar orvos tett lépéseket az elvándorlás irányába. A potenciális migráns orvosok demográfiai összetételükben igencsak hasonlóak a teljes népesség kivándorlóihoz (Gödri, 2018): a fiatalok felülreprezentáltak közöttük, enyhe férfitöbblet mutatkozik, s főbb célországaik is többnyire azonosak. A kivándorlási szándékok intenzitása inkább az évtized elején volt erőteljes, azóta erőteljesen csökkenő trend mutatkozik a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági bizonyítványok igénylésében, ám ezek száma az utóbbi években is három-négyszázra rúgott. Igaz, az igénylők egy része valószínűleg nem hagyta el az országot, s olyanok is lehetnek, akik a külföldi munkavállalás után hazatértek, a ténylegesen elvándorlók száma még így is magas lehet, ami többek között a korábban tárgyalt egészségügyi munkaerőhiányhoz is érdemben hozzájárulhat.

 

Jelen kutatás az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosítójú „Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek” című projekt keretében jött létre.