A kérdéskör megvitatása céljából az MTA Környezet és Egészség Osztályközi Állandó Bizottsága, a Megelőző Orvostudományi Bizottság és a Magyar Környezetvédelmi Egyesület A magyar roma populáció egészségügyi, szociális és társadalmi jellemzői és a felzárkóztatás lehetőségei címmel közös tudományos ülést szervezett 2018. május 31-én a XV. kerületi Polgármesteri Hivatalban. A következő közlemények az ezen az ülésen elhangzott előadások kibővített összefoglalói. Általuk képet nyerhetünk a roma lakosság egészségi állapotának főbb jellemzőiről, illetve néhány sikeres kezdeményezés eredményeiről is.

Ádány Róza és Sándor János közleménye sokrétűen mutatja be a roma lakosság egészségi állapotát, és felhívja a figyelmet arra, hogy a kép jóval árnyaltabb annál a sommás megállapításnál, hogy az rosszabb, mint az átlaglakosságé. Hangsúlyozzák a társadalmi-gazdasági tényezők elsőrendű szerepét, de egyes betegségcsoportok esetén vizsgálataik alapján a genetikai fogékonyság eltéréseit is kimutatják. A Roma Integráció Évtizedével (2005–2015) párhuzamosan történt egészségmagatartás-vizsgálatuk aláhúzza annak fontosságát, hogy milyen nagy szükség lenne az egészséghatás-vizsgálatok megfelelő léptékű és színvonalú végzésére hazánkban. Kósa Karolina és Kőműves Sándor írása az egészségegyenlőtlenség szakterületén kevésbé jártas olvasóknak kiváló bevezetőt ad a kérdés fogalmi rendszerébe, és ráirányítja a figyelmet a probléma globális jellegére. Petrányi Győző nagyon specifikus területtel foglalkozó közleménye rávilágít arra, hogy az egyes etnikumok genetikai sajátságainak ismerete hozzájárulhat a hatékonyabb egészségügyi ellátásukhoz. Az etnikumok genetikai jellemzőinek kutatása az ezen a területen korábban elkövetett történelmi bűnök miatt társadalmilag, etikailag érzékeny terület. A bemutatott munka azonban igazolja, hogy a tudományos kutatás etikai szabályait betartva végzett kutatásoknak van létjogosultságuk és lehet közvetlen társadalmi hasznuk. Elkötelezettségből, szakmai alázatból sokat tanulhattunk mindnyájan K. Nagy Emese előadásából. Közleménye tudományos igényességgel mutatja be a hazai közoktatás jellemzőit, az iskolai szegregáció jelenségét, azt a hazai környezetet, amelyben a hátrányos helyzetű, elsősorban roma tanulók számára kialakított oktatási modelljüket sikerre tudták vinni. A hejőkeresztúri iskolában a Stanford Egyetemről adaptált, majd továbbfejlesztett Komplex Instrukciós Program (KIP) kiváló példája annak, hogy elkötelezett, hozzáértő szakemberek a helyi közösséggel együttműködve sikerre tudnak vinni népegészségügyi programokat, projekteket – a hejőkeresztúri oktatási program teljes joggal tekinthető annak –, és ezek országosan kiterjeszthetőek. A programot ma már közel százötven iskolában alkalmazzák.

A négy kiváló tanulmány ugyan csak egy-egy kis szeletét tudja megvilágítani az egészségegyenlőtlenségek és azokon belül a roma lakosság egészségproblémái témakörnek, de felhívják a figyelmet arra, hogy rendelkezésre állnak azok a tudományos eredmények, amelyekre támaszkodva ezen a területen fejlődést lehetne elérni. Mindnyájunknak van felelősségünk, kötelességünk abban, hogy végre megszülessen a közös társadalmi szándék, politikai akarat az érdemi cselekvésre egy egyenlőbb, igazságosabb társadalom felépítésére, amelynek nem jellemzője, hogy évtizednyi különbség lehet egy-egy gyermek várható élettartamában, attól függően, hogy milyen családba születik.