A boldogságról való elmélkedés az európai filozófia klasszikus toposza, melynek az egyik első megjelenése az ókori görög Arisztipposz és Epikurosz filozófiája által leírt hedonizmus, amely az örömök keresésére és a fájdalom elkerülésére való törekvéssel vázolja fel a boldogságkeresés útját. Arisztotelész ezzel szemben a boldogságot az ’eudaimonia’ fogalmával írja le. Az eu (jó) és daimón (lélek) szavakat tartalmazó kifejezést általában boldogságnak fordítják, de jelentésében ennél árnyaltabb: „az intrinzik célokkal és belső potenciálok fejlesztésével és használatával összhangban lévő magatartás következményeképp alakul ki” (Waterman et al., 2010, 42.), melyre jellemző „az önismeret mélyülése, a képességek fejlődése, az élet értelmességének és célszerűségének érzése, jelentős erőfeszítés a tökéletesedés érdekében, a tevékenységekbe való intenzív bevonódás és a személyiséget kifejező tevékenységek élvezete” (Szondy–Martos, 2014, 230.). Ez, az élet értelmességét a középpontba állító meghatározás igen hasonló az önmegvalósítás, önkiteljesítés koncepciójához, mely a személyiség fejlődését helyezi a középpontba, és azt hangsúlyozza, hogy az embereknek a legjobb, a legerősebb oldalukat érdemes elsősorban fejleszteniük, hiszen ebben tudnak igazán jól funkcionálni, ezzel pedig egy nagyobb, a saját személyük és boldogulásuk fölé rendelt célt szolgálni. A mai boldogság- és jóllétdefiníciók elsősorban az arisztotelészi alapokra építve határozzák meg ezt a fogalmat.

Ed Diener (1984) „az élettel való elégedettség” fogalma alatt a személy általános életminőségének kognitív értékelését érti, mely elkülönül a jólléthez kapcsolódó mindennapos érzelmi tapasztalatoktól, emiatt erősen szubjektív jellegű, mivel a személy saját kritériumai alapján kerül meghatározásra. Carol D. Ryff (1989) az optimális öregedéssel és fejlődéssel kapcsolatban írta le azt a többtényezős modellt, amely már sokoldalúan és komplexen közelíti meg a jóllét összetevőit. Elmélete szerint a jóllét hat összetevője (1) az önelfogadás, vagyis az egyén pozitív értékelése önmagáról és az életéről; (2) a személyes növekedés, a személyiség fejlődésének érzete; (3) az életcélok jelenléte, vagyis az a meggyőződés, hogy az egyén élete céltudatos és jelentésteli; (4) a minőségi pozitív kapcsolatok; (5) a környezet feletti uralom és a világ hatékony irányítására való kapacitás; valamint (6) az autonómia, az önmeghatározás képessége (Ryff–Keyes, 1995). Martin E. P. Seligman (2011) a virágzó élet (flourishing) összetevőit megfogalmazva az elemek kezdőbetűi alapján elnevezett PERMA-modellben írja le a jóllét elemeit: ezek a pozitív érzelem (positive emotions), az elmélyülés (engagement), a kapcsolatok (relations), az értelem- és jelentésteliség (meaning) és teljesítmény (accomplishment), illetve a gyakorlatban ehhez még gyakran hozzáadódik hatodik elemként a fizikai egészség, a vitalitás. Felicia A. Huppert és Timothy T. C. So (2013) a virágzás új elméleti modelljének leírásához a mentális betegségeket kategorizáló rendszereket veszik alapul, a depressziós epizód és a generalizált szorongásos zavar leírásából kiindulva ezek ellentéteként határozzák meg a jóllétet. Szerintük a virágzáshoz legalább nyolc összetevő jelenléte szükséges a következőkből: pozitív érzelmek, kompetencia, érzelmi stabilitás, elköteleződés, értelem, optimizmus, pozitív kapcsolatok, reziliencia, önértékelés és vitalitás.

Ezek az elméletek más-más komponensekkel írják le a szubjektív jóllétet, abban viszont egyetértenek, hogy multidimenzionális modellekre van szükség az optimális pszichológiai működés komplexitásának megragadásához, valamint abban is hasonlóak, hogy úgy vélik: a jóllét növelhető, ennek a folyamatnak az alapjait pedig az egyén rendelkezésére álló egyéni vagy környezeti erőforrások képezik. A változtatás, a jóllét növelésének lehetőségével kapcsolatban az NHS (National Health Service, Egyesült Királyság) öt javaslatot (URL1) fogalmaz meg, amelyek könnyen érthetőek és tudatosíthatóak a mindennapokban: ezek a kapcsolódás más emberekhez, a fizikai aktivitás, az új készségek tanulása, a másoknak adás és a jelen pillanatra figyelés, amelyekhez a szervezet egy nagyon bátorító és egyszerű do and don’t listát is mellékel. A Creating the World We Want to Live in kezdeményezés, és az ehhez kapcsolódó könyv (Grenvill-Cleave et al., 2021) szintén öt lépést javasol a jóllét eléréséhez: ezek pedig a kapcsolódás másokhoz, az autonómia megélése, a kompetencia élménye, a jól működő dolgokra való figyelés és a jelentéskeresés. Érdemes még ennek a kezdeményezésnek a honlapját is tanulmányozni (URL2), ahol a személyes elégedettségen túl a közélet (és a politikai döntéshozatal) különböző területeihez, például az oktatás, a munka, a szabadidő, az öregedés, az egészség, a gazdaság vagy a környezetvédelem kapcsolódó, a jóllétet szem előtt tartó szakirodalmi forrásokat és gyakorlati javaslatokat is összegyűjtenek. Ezek a cselekvési lehetőségek különösen aktuálisak a jelenlegi helyzetben: a WHO 2022-ben megjelent Mental Health Reportja (URL3) alapján a mentális zavarok a vezető okok a munkaképtelenséggel eltöltött évek számában, az öngyilkosság továbbra is az egyik fő halálok világszerte, és mindezek gazdasági következményei óriásiak, a termelékenység csökkenése jelentősen meghaladja az ellátás közvetlen költségeit.

 

Ennek a célnak a megvalósítása és monitorozása érdekében alakították ki a korábban már említett, „gross national happiness”-t mérő mutatót, a Gross Happiness Indexet, amely kilenc terület, az életszínvonal, egészségügy, oktatás, ökológiai sokféleség és rugalmasság, kulturális sokszínűség és rugalmasság, közösségi vitalitás, időfelhasználás, pszichológiai jóllét és jó kormányzás területének egységében értelmezi a boldogságot. Az ország máig azt tartja, hogy nem érték el a kitűzött célokat, a szegénység még mindig nagy kihívás az országban, de az biztosan elválasztja a királyságot a világ többi részétől, hogy a boldogságot választották a fejlesztési politika és törekvések céljául.