A könyv alapgondolata, hogy mára a platformokra vonatkozó jogi szabályozás olyan hatalmas mennyiségű joganyagot ölel fel, amely a bírói gyakorlattal való kiegészítés után bátran nevezhető szinte önálló szabályozási területnek, platformjognak is. Ezt alátámasztja, hogy a területnek „egyfajta fogalomkészlete, belső logikája és rendszere is körvonalazódik” (9.), és ez valamiféle választ kíván vagy próbál adni arra, hogy az immár jó tizenöt-húsz éves szabályozási megoldások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Vagy egyszerűen csak megváltozott a világ, és fejlődött a technológia is…

A könyv I. fejezete ezt támasztja kiválóan alá, amikor bemutatja, hogy a platformok mint cégek felemelkedése együtt járt a platformok mint gyűjtőfogalmak megjelenésével – nem függetlenül e cégek szándékaitól. A korábban GAFAM- (Google, Amazon, Facebook, Apple és Microsoft) mozaikszó alá tartozó ötösből sorrendben a Google, az Amazon és a Facebook történetével ismerkedhetünk meg alaposabban. Bár ma már inkább a MAAAM-mozaikszó lenne rájuk megfelelő (Microsoft, Amazon, Apple, Alphabet és Meta), az jól látszik, hogy napjaink vezető platformcégei korábban számukra nem ismert válságban vannak. E válság pedig összefüggésben van a II. fejezetben bemutatott kontrollmechanizmussal, amely a szerző szerint napjainkban alapvetően egy algoritmikus koordináció, ahol a korábbi bürokráciára és irányításra vonatkozó elméletekre egy új, informatikai eljárásokra és feldolgozásra épülő működési mód épült rá. A szerző ennek eszmetörténeti alátámasztására James Beniger, Lawrence Lessig vagy Julie Cohen munkáira épít, amelyeket vegyít Kornai János gondolataival. Az új, algoritmikus koordinációról szóló, immár Ződi-elmélet így válik a korábbiaknak nem csupán mechanikus összefoglalásává.

A III. fejezet a platformok jellegzetességeit járja körül, bemutatva, hogy nem csupán a laikusok, de még a hozzáértők számára is minden nap új és új elemek vizsgálata válik szükségessé a terület holisztikus megértéséhez.

Az elméleti vizsgálódás után a könyv II. része ráfordul a jogi szabályozás vizsgálatára, és olvasmányosan, izgalmasan mutatja be a „régi” jog válságát. Amikor az USA-ban a Communication Decency Act, majd Európában az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv elfogadásra került, sui generis platformjogról még egyáltalán nem lehetett beszélni, így a jogalkotó megpróbálta analógiák segítségével szabályozni ezt az új kommunikációs felületet. És így – hiába „segített be” a bírósági gyakorlat – óhatatlan volt, hogy a fejlődéssel el fognak következni a válságjelenségek is, azaz az olyan kérdések (dezinformáció, hitelességi kérdések, filter bubble stb.) megjelenése, amelyek mind volumenükben, mind jogi jellegükben eltérnek a korábban megismertektől. A fejezet ennek okán bemutatja az amerikai immunitás és az európai biztonságos kikötő modellek válságjelenségeit is. Kiemelésre érdemes a szerző szándéka, hogy a magyar szabályozást és gyakorlatot is bemutassa, ám ez jelen fejezetben sajnálatos módon inkább széttöri a szöveg gondolati ívét.

De az amerikai és az európai válságok még nem értek véget. Ahogy a könyv V. fejezete is rámutat, a fentebbi „nagy” válságokat ágazati (adatvédelem, versenyjog, fogyasztóvédelem, munkajog, szerzői jog) válságok sora kísérte, amelyek mindegyike új szabályozási hozzáállásért kiáltott.

Ződi Zsolt könyve az Új platformjog címet viselő III. részben ér el a vizsgálódás valódi célpontjához, azaz ahhoz a kérdéshez, hogy a korábbi részmegoldások vagy nemzeti megoldási kísérletecskék konkludálnak-e valami új irányba. Az USA-ban zajló folyamatokat nagyon alaposan és sokrétűen mutatja be, a jogszabálytervezetektől a platformok saját megoldásain át egészen a bírósági döntésekig terjed a spektrum a könyv VI. fejezetében. A VII. fejezet az európai megoldásokra tér rá, ahol nemzeti (német, osztrák, lengyel és angol) szabályozási kísérletek éppúgy bemutatásra kerülnek, mint a szerzői jogi irányelv és az audiovizuális és médiaszolgáltatásokról szóló irányelv, amelyek szinte kikövetelték az európai uniós digitális szolgáltatásokról szóló rendelet megalkotását (VIII. fejezet).

A könyv IX. fejezetében a szerző kifejti, hogy álláspontja szerint a platformjog jellegzetesen ex ante szabályozási megoldásokkal operál, amit akkor is fenntart, amikor a platformok társ- és önszabályozásáról ír nagyon alaposan. Az általa is érzékelt paradoxont a szerző azzal oldja fel, hogy „az ex ante szabályozás túlnyomó többsége […] formai és eljárási jellegű” (213.). Ennek alátámasztását Ződi Zsolt a IX.5. fejezetben meg is adja, ahol a felhasználóvédelem eszközeit elemzi részletesen.

A könyvet az új platformjog jövőjének bemutatása zárja a X. fejezetben, ahonnan egyértelműen kiderül, hogy a jelenlegi szabályozási irányt megfelelőnek tartja a szerző, ám abban is biztos, hogy a platformok szabályozása még tovább fog erősödni a jövőben, amely mellett mintha egyfajta USA és EU szabályozási konvergencia képe is kirajzolódni látszik. De hogy mindezt hogyan befolyásolják majd Kína, India és Brazília szabályozási megoldásai, az egyértelműen a jövő zenéje.