Bondár Mária azt a széles körben elterjedt nézetet cáfolja meg, miszerint a kocsi és a kerék megalkotása és elterjedése egyetlen centrumhoz, Mezopotámiához köthető. A Kárpát-medence középső részén – így Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Románia területén – végzett régészeti kutatások több mint száz lelőhelyről bizonyítják a kerekes járművek i. e. 4. évezredbeli létezését, vagyis a kocsi nagyjából egy időben jelent meg Mezopotámiában és a Kárpát-medencében. Károly Krisztina a tudományos fordítás egyre nagyobb méreteket öltő, és ezzel párhuzamosan egyre több (koncepcionális, diszciplináris, módszertani, kulturális, stratégiai vagy éppen politikai) problémát felvető kérdéskörével foglalkozik. A fordítástudomány egzakt megközelítését alkalmazva mutatja be, milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy a fordítások „láthatatlanná” váljanak, ami elsődleges feltétele annak, hogy a célnyelven (ma többnyire angolul) született tudományos írásokkal egyenértékűek legyenek, s ekképp rangos nemzetközi szakfolyóiratokban publikálhatók lehessenek.

Font Márta tanulmánya a Halics királya (rex Galiciae) címről szól, amely a magyar királyok egyik kevésbé ismert titulusa volt. Az Árpád-házi királyok északkeleti expanziós törekvései nyomán megjelent cím a 12. század végétől majdnem két évszázadon keresztül jelezte a magyar királysághoz tartozó új terület meglétét – annak ellenére, hogy maga a terület 1340-ben a Lengyel Királyság uralma alá került, 1386-ban pedig Hedvig lengyel királynőé lett.

Bollobás Enikő az amerikai Dél irodalmában mutatja ki a jogfedés (coverture) különös jogi intézményének rejtett működését. A jogfedés történelmi öröksége – miszerint a nő nem jogi személy: a bíróság előtt jogilag a férje „fedi”, s a férje rendelkezik a nő minden vagyona, valamint a nő teste felett – jelenik meg a regény- és drámairodalomban rendre visszatérő Southern belle alakjában éppúgy, mint a házasság, illetve a „vénlányság” sajátos déli felfogásában, amely számos bemutatott alkotásban érhető tetten.