Jelen tanulmány a belső-ázsiai hsziungnu régészet kutatásának aktuális állását tekinti át, kitérve olyan problémákra, mint a hsziungnu név tartalma és a hsziungnu régészeti emlékanyag meghatározása. A központi jelentőségű módszertani kérdések közé tartozik a hsziungnuk és a hunok azonosítása, valamint a hun vándorlással kapcsolatos legújabb elméletek, melyek ráirányítják a figyelmet mindazon nehézségekre, amelyek a kontinensek közötti népvándorlások kimutatását övezik. A nemzetközi kutatás a történelem első nagy nomád birodalmának megteremtői, a hsziungnuk kapcsán általában a nomadizmus – ezen belül is elsősorban a földművelés és a nomád szálláshelyek – problémájára koncentrált, nem utolsósorban azért is, mert az e csoportok életmódjáról szóló elképzeléseket alapvetően határozták meg a sztereotipikus képet rögzítő kínai leírások. A sírrégészeti kutatásokat tárgyalva bemutatja, hogy a sírépítmények két típusát, a teraszos és a kőkörös sírokat általában az elit és a köznép különbségeként értelmezték. Az újabb kutatások azonban a két típus különbségében az időrendi különbségek és az eltérő történeti háttér szerepére világítottak rá. Az utóbbi évtizedekben a Hsziungnu Birodalom régészete az egyre szaporodó nemzetközi kutatócsoportok és a mongol régészek közötti együttműködés keretében valódi multidiszciplináris kutatási területté nőtte ki magát. Az új megközelítések a környezet- és tájrégészet, valamint a bio- és az etnoarchaeológia területén jelentek meg a leghatározottabban. A Mongólia több mikrorégióját górcső alá vevő projektek feltérképezték a településsűrűséget és -hálózatot, illetve ezek szezonalitását. Bioarchaeológiai módszerekkel az egykori táplálkozási szokásokat, az egyének és közösségek mobilitását és rokonsági viszonyaikat vizsgálták. A hsziungnu korú csontvázak archaeogenetikai elemzése a népesség nagy heterogenitására irányította rá a figyelmet, részben a közöttük élő han kínai csoportokkal való keveredés miatt. A mai nomád közösségek között tett etnoarchaeológiai megfigyelések emellett a nomád szállások azonosításában hoztak jelentős előrelépéseket. A hsziungnu régészet így ma már összességében egy gyors ütemben bővülő tudományterület, amely rendkívül hasznos adatokkal egészíti ki a Kína északi határán élő korai nomád birodalom gazdaságáról, társadalmáról és kultúrájáról a kínai írott forrásokból megismerhető képet.

 

 

 

 

The present paper reviews the current stand of Xiongnu archaeology in Inner Asia, including the various meanings of the Xiongnu ethnonym and the efforts to identify the Xiongnu archaeological heritage. The identification of the Xiongnu with the Huns as well as the recent models proposed for the Huns’ migration are among the key issues in this field, which also highlight the methodological problems in identifying inter-continental mass migrations through the material record. International scholarship mainly focused on issues of nomadism, including the role of agriculture and the identification of nomadic campsites, in studies on the Xiongnu, the founders of the first major nomadic empire in world history, not least because in the past most scholarly arguments on nomadic lifestyle(s) were based on the information, and the highly stereotyped image, contained in Chinese historical literature. The duality in burial architecture led researchers to distinguish terrace tombs, usually interpreted as aristocratic or princely graves, and ring tombs, regarded as the funeral monuments of common folks. However, more recent studies have demonstrated the chronological differences and the diverse historical background to these two types, suggesting that factors other than social status led to the appearance of these burial forms. The archaeology of the Xiongnu Empire became a modern and truly multidisciplinary field of research in the wake of the growing number of international teams working in collaboration with Mongolian archaeologists on various sites and research projects. These new approaches have made major inroads regarding landscape and environmental archaeology as well as bioarchaeology and ethnoarchaeology. The research projects targeting various microregions of Mongolia have mapped the settlement density and settlement networks in these areas as well as their seasonality. Bioarchaeology has contributed to a better understanding of the lifeways and kinship relations as well as the mobility and dietary customs of ancient peoples through isotope analyses. Archaeogenetic investigations on Xiongnu skeletal remains revealed the surprising heterogeneity of this population, which can in part be explained by their mixing with the Chinese Han population living in their midst. Ethnoarchaeological observations made among contemporary nomadic populations are of immense aid in interpreting the archaeological remains of campsites. Xiongnu archaeology is a dynamically developing field, complementing the patchy image drawn by Chinese written accounts with a wealth of finer details provided by the findings of multidisciplinary studies on the economy, society and culture of an early nomadic state on the northern frontier of China.

 

 

 

 

 

 

 

 

A hunok ázsiai eredete és a kínai forrásokból hsziungnu néven ismert népességgel való azonosítása a 18. századi francia orientalista, Joseph de Guignes munkássága révén került be a köztudatba, de a két név azonosságát a magyar Stein Aurél által a Nagy Fal nyugati végpontját jelentő, Tunhuanghoz közeli Jáde kapunál 1907-ben feltárt régi szogd levelek igazolták. A hsziungnukat tehát joggal tekinthetjük ázsiai hunoknak.

 

 

 

 

A hsziungnu és hun azonosság tézisét Joseph de Guignes még a név és az életmód hasonlósága alapján vetette fel; azonban a két név egyezésének bizonyítására a 20. századig várni kellett. A 2. számú szogd Régi Levélben egy Nanaj-vandak nevű Kínában élő szogd kereskedő a 4. század elején (307–311) leírta Luojang városának hun (xwn) ostromát, amit a kínai források hsziungnu támadásként jegyeztek fel. A véletlen hasonlóság lehetőségét egy 3. században élt Dharmadaksa nevű, baktriai származású buddhista szerzetes fordítása zárja ki: nála a szanszkrit húna népnév megfelelője hsziungnu volt. E 3–4. századi névegyezések ugyanakkor még nem jelentik automatikusan a Kr. e. 3. és Kr. u. 2. század közötti hsziungnu és az 5. századi európai hunok politikai, etnikai, nyelvi vagy kulturális azonosságát.

Nomádok vagy letelepültek? Az ázsiai hun települések kérdése

 

 

 

 

A hsziungnuk temetkezései közül a monumentális, teraszos sírokból álló, bonyolult belső szerkezetű és kivételesen jó állapotban fennmaradt, hatalmas mennyiségű sírmellékletet tartalmazó noin ulai (Nojon Uul) temető a legismertebb (Polos’mak et al., 2011). E sírok az átlagosnál jóval nagyobb figyelmet kaptak: a Szovjetunió összeomlása után megnyíló Mongóliában egyfajta nagyhatalmi versengés alakult ki a hasonló sírok feltárásáért Franciaország, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok között. E sírok azonban csak a korszakból ismert temetkezések kis részét teszik ki, és nem képviselik a teljes hsziungnu anyagi kultúrát, melynek emlékeit ma már több száz lelőhely több mint 13 000 azonosított sírja (1. kép) és több tucat erődített és erődítetlen település képviseli.

 

 

 

 

 

A teraszos és a kőkörös sírok közötti különbséget hagyományosan társadalmi különbségekkel magyarázzák, ez alapján a teraszos sírokat az elit, arisztokratikus vagy királyi jelzőkkel (Jörööl-Erdene, 2015; Polos’mak et al., 2011; Konovalov, 2008) illetik, míg a kőkörös sírokat rendszerint „köznépi” sírokként jellemzik. E társadalmi különbségtétel legfontosabb oka a teraszos és a kőkörös sírok közötti jelentős méretkülönbség: a legnagyobb teraszos sírok esetében a terasz mérete eléri a 46 × 46 métert, míg a kőkörös sírok ennél jóval kisebbek, legtöbbjük 4–7 méter átmérőjű (Törbat, 2004). Fontos ugyanakkor, hogy mindkét sírtípuson belül igen jelentős méretkülönbségek vannak: egyes kőkörös sírok átmérője nagyobb a legkisebb teraszos sírok oldalhosszúságánál.

 

 

 

A sírleletekkel kapcsolatban az is megfigyelhető, hogy rendkívül magas a sírok bolygatásával magyarázható töredékes, rongált tárgyak száma. Ez lehet sírrablók tevékenységének a műve, egy korábban domináns nemzetség sírjainak tudatos rongálása a damnatio memoriae keretében vagy a temetkezési rituálé része pars pro toto értelemben (Brosseder, 2009). E tevékenység egyes esetekben közvetlenül a temetést követően történt, míg olyan esetről is tudunk, ahol a pórul járt sírrabló vázán végzett C14 kormeghatározás alapján a rongálás a sír megásása után 300–400 évvel később történt (Honeychurch, 2015). A teraszos sírok sírkamrái fölött a feltöltésben is gyakran megfigyelhetőek töredékes tárgyakból álló depozitumok, amik arra utalnak, hogy a temetést rendszeresen ismétlődő rituális cselekmények (áldozatok, égetés) követték (Konovalov, 2008).

 

 

 

 

A hsziungnu régészet a mongol rendszerváltozást követő harminc évben jelentős fejlődésen esett át. Ez nem utolsósorban a külföldi expedíciók technikájának, módszertanának és új tudományos megközelítésének volt köszönhető, amelyek révén felnőtt egy új, innovációkra nyitott mongol régészgeneráció. A kutatási kérdések spektruma rendkívüli mértékben kitágult, de számos alapvető és időszerű kérdés továbbra sem tisztázott. Az alábbiakban három kérdéskört érintve tekintem át a hsziungnu régészet lehetőségeit: a) topográfia, beleértve a táj- és környezetrégészetet, b) bioarcheológia (genetika, izotóp) és c) etnoarchaeológia szemszögéből.