A tanulmányt bevezető, Hérodotosztól származó idézetben – melyből általában a szofisztika filozófiai relativizmusát olvassák ki – két egymással gyökeresen eltérő kultúrát ismerhetünk meg a görögök és a kallatiesznek nevezett indek (indiaiak) temetkezési szokásain keresztül. Ám a történettel valójában kizárólag a tolerancia (toleráns érdeklődés) fontosságára hívta fel a figyelmet Hérodotosz, amely fogalom paradoxon a relativizmus képviselőinek szótárában, hiszen az összehasonlítás lehetőségéről a relativizmus esetében nincs szó. De mit jelent a valódi tolerancia (toleráns érdeklődés), és hogyan valósul meg ott, ahol elvileg a legkisebb megértésre vagy egy másik kultúra elfogadására sincs lehetőség? Ezt a kérdést racionálisabban közelítette meg pont ezzel az idézettel kapcsolatban Karl Popper a Myth of the Framework című művében. Értelmezése, ellentétben a relativista nézetekkel, sokkal következetesebben függ össze a toleranciával. Érdemes megemlíteni az érveit, hogy közelebb kerüljünk a tolerancia fogalmának konceptualizálásához. Popper úgy véli, Hérodotosz volt az, aki felfedezte a kritikus és felvilágosult jellegű összecsapást a kultúrák között (cultural clash). Igazából ezen keresztül próbálta alátámasztani, hogy alapvetően minden vita gyümölcsöző annak alapján, hogy mit tudnak a résztvevők belőle tanulni (minél nagyobb a szakadék a vélemények között, szerinte annál gyümölcsözőbb lehet a vita, ha képesek vagyunk tanulni egymástól, vagy akár értékeket is átvenni). Minél érdekesebbek és bonyolultabbak a feltett kérdések, minél jobban megrendülnek a felek a másik nézetétől, világképétől, szokásaitól, annál jobban láthatják a dolgokat a maguk valójában (Popper, 1994). Szemben a kulturális relativizmussal, amelynek képviselői végső soron azt állítják, hogy a kultúrák zártak és összehasonlíthatatlanok egymással (például Oswald Spenglernél, Huntingtonnál), a nyelvi relativizmus álláspontja szerint, lásd Edward Sapir és Benjamin Lee Whorf hipotézisét, vannak bizonyos gondolatok, amelyeket nem tudnak megérteni azok, akik más nyelvi kontextusban léteznek (bár ennek is van erős és gyenge változata). Holott Hérodotosz, Popper szerint, azt akarta bebizonyítani, hogy nincsenek megváltoztathatatlan fogalmi keretek, és ezek egyik kultúra vonatkozásában sem statikusak. Úgy véli, hogy bár egy konfrontáció ritkán eredményez eredményes vitát, ugyanakkor ez az eset mégis eredményes volt, annak ellenére is, hogy a kölcsönös megértést nem sikerült elérni. Ugyanis valószínűleg mindkét felet megrázta ez a tapasztalat, és ami a legfontosabb, képesek voltak valami újat tanulni. Szerinte Hérodotosz demonstrálni próbálta, hogy először toleranciával kell közeledni a másik kultúrájához, majd megadni a lehetőséget a másik szokásainak kritikájához. Hiszen az egyik, a kallatiesznek nevezett indek kannibál szokása semmiképpen nem elfogadható. A tolerancia ebben az esetben nem azt jelenti, amit a relativistáknál jelentene, hogy mindkettő ugyanannyira jó, és nem lehet összehasonlítani a kettőt, sem azt, hogy az egyik egyáltalán nem lenne képes elmozdulni a saját keretéből (Popper, 1994). Tovább gondolva mindezt, ezzel el is lehet vetni azt a tézist, hogy maga a kultúra koherens, homogén, statikus és zárt. Ezért az ilyetén való felfogása (ahogy az erős kulturális relativizmusnál, valamint az etnocentrizmusnál megjelenik) figyelmen kívül hagyja a kulturális kontingenciát, a folyamatos vita és a változás, azaz a fejlődés lehetőségét. Emiatt maga a tolerancia nem a relativizmus, hanem a mérsékelt/relatív univerzalizmus központi fogalma. Míg a relativizmus következetlenül alkalmazott „toleranciája” bár segít a másik kultúrájának elfogadásában, igazából közömbösséget jelent abban az esetben, ha az egyik meggyőződés vagy erőszakos, esetleg a nők vagy vallási, etnikai kisebbségek elnyomásán alapuló kulturális szokás kritika nélküli elfogadását jelenti vagy eredményezi. Ennélfogva csak arra jó, hogy megszabadítson bennünket annak terhétől és felelősségétől, hogy el kelljen dönteni, mely érvek a helyesebbek a másiknál (vö. Baghramian–Carter, 2019). A terminus bizonytalanságát jelzi az is, hogy az újabban született tanulmányok legtöbbje a kezdeti enyhébb/mérsékeltebb kulturális relativista szemlélettől is inkább a relatív univerzalizmus felé mozdult el (vagy ezt a kifejezést használják). Az elmúlt évtizedben pedig az erős relativista megközelítések nagy része teljesen el is tűnt a mainstream diskurzusokból.