Egyre elterjedtebbé válnak azok a kutatások, ahol a külön élő apa kapcsolattartását vizsgálják a gyermekeivel. Az USA-ban már az 1990-es évek elején elkezdték vizsgálni a témát, reflektálva a 20. század második felére jellemző magas válási arányszámokra (lásd például Seltzer, 1991). Az észak- és nyugat-európai országokban azonban csak a 2000-es évektől kezdték el intenzívebben vizsgálni a külön élő szülők (általában az apák) és gyermekeik közötti kapcsolattartást. Miközben a posztszocialista régióban csak a legutóbbi években találkozhatunk ilyen jellegű kutatásokkal. Litvániában például Maslauskaitė és Tereškinas (2020) vizsgálta, hogy milyen a kapcsolattartással való elégedettség a külön élő apa és gyermeke között, Magyarországon pedig Makay és Spéder (2018) készített leíró elemzést a külön élő apák kapcsolattartásáról kvantitatív adatokon, valamint Szalma és Rékai (2019) végzett interjús elemzéseket a szülői felügyeleti jog, a kapcsolattartás és a tartásdíjfizetés kérdéséről. Jelen tanulmány célja, hogy mindkét adatforrás felhasználásával, azaz kvantitatív és kvalitatív adatokon megvizsgálja, hogy Magyarországon a külön élő apák miként tartják a kapcsolatot a gyermekeikkel. Ehhez felhasználjuk az Életünk fordulópontjai adatbázis 2012–2013-as adatait, valamint 2019. április és június között készített huszonöt félig strukturált interjút, amelyet nyolc szülőpár mindkét tagjával – amikor mind az anya, mind az apa részt vett a vizsgálatban, valamint öt külön élő apával és négy, gyermekét egyedül nevelő anyával készítettünk. Az anyák bevonására a vizsgálatban azért került sor, hogy a „másik oldal” nézőpontjai is megjelenhessenek az elemzésben.