Jelen tanulmányban a közép-dunántúli régió három megyéjében (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye) megvalósított akciókutatás eredményét mutatjuk be, a létrehozott produktum, a diákok által írt reflexiók és az akciókutatás eredményeinek összegzésével.

Kutatási kérdésünk során arra keressük a választ, hogy a designkommunikáció workshop hogyan járulhat hozzá a csoportmunka, a közös gondolkodás és alkotás fejlesztéséhez (KK1). Szeretnénk továbbá választ kapni, hogy a designkommunikáció milyen hatást gyakorol a diákok együttműködésére (KK2). Továbbá kutatási kérdésként fogalmaztuk meg, hogy az általános iskolai keretek között alkalmazott rendszeres csoportmunka hogyan járulhat hozzá olyan készségek fejlesztéséhez, amelyek a munkavállalói piacon versenyelőnyt jelentenek majd a diákok számára (KK3). A vizsgált kutatási kérdés természetéhez igazodik a kvalitatív megközelítés, mely lehetővé teszi, hogy a miértekre, a mélyebb összefüggésekre fókuszálhassunk elemzésünkben (Horváth–Mitev, 2015). Az akciókutatás során a vizsgálat fókuszát a hatodik osztályos diákok és osztályfőnökeik jelentették, mindhárom iskolában osztályszinten tartottuk meg a foglalkozást. Az iskolák a Nemzeti Alaptantervet követő, normál tanrendű általános iskolák. A diákok által írt reflexiók és a pedagógusokkal készített szakértői mélyinterjúk elemzését követően kialakítottunk négy dimenziót, melyek mentén először megyénként ismertetjük a kutatás eredményeit, majd összegezzük a feltételezett szinergiákat az egyes helyszínek között, a szakirodalmi elemzés során megfogalmazott ismeretek tükrében. A kódolás az Anselm Strauss és Juliet Corbin (1994) által képviselt iránymutatások szerint zajlott. A nyílt kódolási folyamatot az axiális kódolás, a kategóriák összevonása, majd a kulcskategóriákra redukálás jellemezte. Így alakult ki az a négy fő dimenzió, melyek mentén elemzésünk megvalósul: (1) szubjektív értékítélet, (2) csapatmunka, (3) alkotói kapcsolatteremtés, (4) osztályközösség. Az idézetek azonosíthatósága érdekében a diákokat a helyszín és egy sorszám segítségével kódoltuk, így biztosítva az anonimitást, a személyiségi jogok tiszteletben tartását.

A Fejér megyei településen, Baracson a Széchenyi Zsigmond Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézetében került sor a kutatásra 2019. november 19-én, huszonöt diák részvételével. Az osztályra összességében jellemző volt, hogy a véleményük kifejezése akadozik, ez mind szóban, mind írásban a reflexiók hosszán és a használt kifejezésmódban is megmutatkozott, egyszerűen, röviden, nem választékosan fogalmaztak. A szubjektív megítélésük (1) a workshopról, az élmény, amit kaptak, kétségkívül pozitív: „jól éreztem magam, szerintem jó volt ez a két óra” – Baracs 73. A csoportmunka (2) egyáltalán nem jellemző az iskolai keretek között, ez látszott is a diákok viselkedésén, nem hallgatták meg egymást, sokszor vágtak egymás szavába, ami nehezítette a közös produktum megvalósítását, mely végül egy szemétszedéssel összekapcsolt karácsonyi vásár ötleteként realizálódott, de a pontos kidolgozása elmaradt (KK3). Ennek ellenére maga a csoportmunka pozitív érzést keltett a diákokban: „tetszett az, amikor csapatban dolgoztunk” – Baracs 62. Pontosan a fentiekből adódóan a közös alkotás, az alkotói kapcsolatteremtés dimenziója (3) ezen a foglalkozáson minimálisan volt jelen. Annyiban volt tetten érhető, hogy kiemelték a közös beszélgetés pozitívumait és a jó közösséget, melyben dolgoztak, mely a fent említett irodalomra is visszautal (Vargas et al., 2018). Némileg ellentmondásba ütköztünk az osztályközösség (4) vizsgálata során, hiszen a pedagógus elmondása alapján egy viszonylag jó közösségről van szó, mely közösség erősítése az iskolai kereteken túli programok segítségével is zajlik, azonban az osztályközösségben rejlő „alkotói közösség”, a „közös tudásalkotás” nem tud felszínre törni. A közép-dunántúli régión kívül megvalósított, összesen huszonnégy workshop eredményei alapján ennek okát két jelenségre vezetjük vissza: egyrészt, a csoportmunka teljes hiánya (feltehetőleg ez a workshop mint közösségi munka az első alkalmak egyike volt számukra, így érthető az alulteljesítés ebben az ismeretlen szituációban, ráadásul idegen facilitátorokkal), másrészt az, hogy a legtöbb tantárgyat csoportbontásban tanulják, így a napjuk nagy részét nem közösségként töltik, feltételezhetően nincs annyi közös élmény, tapasztalás, ismeretük egymással szemben felületes és hiányos lehet (KK1).

A Komárom-Esztergom megyei Dorog településen 2019. november 22-én tartottuk meg a foglalkozást, nagyon közel a baracsi workshop időpontjához, a Dorogi Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Általános Iskolában, tizennyolc diák részvételével. Az, hogy a gyerekeknek a tervezői kapcsolatteremtésre, a designkommunikáció módszertanára építő workshop pozitív élményt nyújt, (1) a dorogi helyszínen is bebizonyosodott: „ma nagyon jó volt és szuper jó volt” – Dorog 57. A csapatmunka minden érintett települést beszámítva egyértelműen itt volt a legerősebb, pedig az osztályfőnökkel készített interjú alapján van, de nem annyira gyakori a csoportmunka. Véleménye párhuzamba állítható a tapolcai osztályfőnök által elmondottakkal, miszerint „ha nem hozzák már alsóból magukkal, akkor felsőben már rettenetesen nehéz” kialakítani a hatékony csoportmunkához szükséges készségeket (KK3). Az is magyarázatként szolgálhat, hogy jelen projekt során miért lehetett ennyire sikeres az együttműködés, hogy beigazolódott az osztályfőnök gondolata: „De lehet, ha olyan feladatot kapnak, ami a mindennapi élethez kapcsolódik, ott mást mutat majd.” (KK2) A produktum, amit létrehoztak, egy teljességgel kidolgozott osztályelnök-választási koncepció, ahol „az osztályelnök tervezné az osztály közös jövőjét!”. A csapatmunkát valóban közösségi munkaként élték meg: „főleg az tetszett, hogy mindenki úgymond gondolkodott, és csapatmunka volt” – Dorog 43. A legerősebben azonban az alkotói kapcsolatteremtés (3) és a jelen workshopnál ettől elválaszthatatlan osztályközösség (4) dimenziója nyert teret, melyet a workshop eredményeként tartunk számon: „szerintem ez volt eddig az évben a legnormálisabban töltött beszélgetés” – Dorog 58, „részese voltam az osztály összetartásában, és talán ez volt a legjobb” – Dorog 59, „jó volt látni, hogy az osztály együtt dolgozott, sikerült az osztálynak egy közös döntést hoznia” – Dorog 46, „tetszett még az, hogy az osztály ilyen harmóniába dolgozott” – Dorog 44. Ők saját maguk is felismerik és elismerik, hogy pozitívan hatott a foglalkozás, a kreatív csoportmunka az osztályközösségükre, elindult egy folyamat a felismerésből, melyet ők önszántukból akarnak tovább vinni: „jónak tartom, hogy az osztályunknak, aminek nem mindig jó a közössége, de most tudtunk egy osztályként gondolkodni” – Dorog 45, „nagyon jó volt, végre lett egy kis osztályközösség” – Dorog 47 (KK2). Ez volna az elsődleges cél, hogy az általunk fejlesztett foglalkozás ily módon aktiválja a cselekvő folyamatokat. Ez részben összecseng, részben pedig az osztályfőnök által is igazolásra kerül, vagyis „Muszáj lenne az, hogy a gyerekek újat találjanak ki, és egy-egy problémát meg tudjanak oldani a saját elképzeléseik szerint […] fontos, hogy az iskola tényleg használható tudást adjon át, amiből fog tudni kreatívan alkotni, vagy ha nem is kreatívan, de meg tudja oldani a feladatot.” (KK3) Ez a készség az, melyre foglalkozásunk kiemelten fókuszál, és amely a munkavállalói létbe kilépve is kiemelten fontos elsajátítható eszközkészlet, mely versenyelőnyt jelenthet a diáknak (Cohen-Schotanus et al., 2008).